Télnek nyoma sem lesz a héten

A következő napokban ugyan továbbra is több front érinti hazánkat, ám számottevő csapadékot egyik sem hoz, sőt enyhe időszakra számíthatunk.
Ma a több órás napsütés mellett csak időnként növekszik meg a felhőzet, csapadék nem lesz. A mérsékelt északnyugati szél estére délnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 fok körül lesz.
Pénteken több felhő fogja takarni a napsugarakat, csapadék ezúttal sem lesz. Mérsékelt lesz a déli szél. A hőmérséklet reggel fagypont körül, délután 7-8 fok körül alakul.
Szombaton a reggeli időszakban helyenként kisebb zápor is kialakulhat, később nem várható csapadék. A felhőzet délutántól egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik fel. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. A 2 és 4 fok közötti minimumokról 8-9 fokig melegszik fel a levegő.
Vasárnap száraz, enyhe időben, több órás napsütésben reménykedhetünk, ugyanakkor élénk lesz a déli, délnyugati szél. A reggel -2; -4 fokról 8-9 fokig emelkednek a hőmérsékletek.

A jövő hét elején szeles időre van kilátás, hétfőn szórványosan lehet eső, zápor. Keddtől több-kevesebb napsütésre, az évszakhoz képest több fokkal melegebbre számíthatunk, 10 fok fölé kúszhat fel a hőmérő higanyszála.
További meteorológiai hírek, friss előrejelzések, aktualitások a Dél-Alföld meteorológia oldalon olvashatóak.