Milyen fenntartható, természetbarát építészeti megoldásokkal szolgálhatnak a múlt épületei?

Korábban soha, semmilyen történelmi időszakban nem következett be annyi innováció az építészet terén, mint az elmúlt ötven évben, azonban ezen újítások némelyikét őseink már évezredekkel korábban alkalmazták – jóval környezetkímélőbb, fenntarthatóbb módon. Üvegházhatást csökkentő függőkertek, földrengésálló pagodák, természetes légkondicionálók, „lélegző” és mégis hőszigetelő tetőrendszer, évszakokhoz alkalmazkodó falak, hatékonyabb fűtésrendszer – a 21. század építészeinek érdemes lenne tanulmányozniuk ezeket az ősi, pofonegyszerű módszereket.

A természetes légkondicionáló

A mai légkondicionáló berendezések sok energiát fogyasztanak, lehűtik a belső tereket, ám fűtik a kinti levegőt. Miért nem alkalmazunk természetesebb rendszereket?

„Az alapvető elgondolás, amely ókori technikán alapul, az a földből jövő friss levegő kihasználása alagsori környezetek kialakításán keresztül, ahol a víz jelenléte számottevő” – magyarázza Giovanni Minuto, a Történelmi épületek természetes szellőzőrendszerei című tanulmány szerzője.

Olyan ez, mint egy zárt oszlopfolyosó. Az ókori Rómában részben vagy teljesen földalatti folyosók voltak, gyakran hordóboltozattal és apró nyílásokkal. A friss levegő felszállt a falak mentén és kis ablakok garantálták a levegő cirkulációját.

Az 1700-as évek szicíliai villáiban ezen oszlopfolyosók az ún. „sirokkószobákhoz” vezettek, amelyek alagsori friss levegővel szellőző helyiségek voltak, és amelyeket feltehetőleg az arabok találtak fel, hogy menedéket leljenek a meleg délkeleti szél idején.

A palermói Zisa (azaz „Fenséges”, arabul) normann rezidenciában zseniális szellőztetőrendszert alakítottak ki: medencék, nagy nyílások tették lehetővé, hogy a beáramló tengeri szél légáramlatokat kavarjon, a kertekre néző nyílások és a légkondicionáló-rendszer a bioépítészet egy ante litteram példáját mutatják.

Andrea Palladio a vicenzai Villa Trentóban használt rendszerről számolt be egyik írásában, amelyből tudjuk, 1560 környékén a villa összeköttetésben állt a közeli esővízgyűjtő-barlangok földalatti csatornáival, amelyek egész évben 12 fokos levegőt vezettek a villa pincehelyiségeibe, ahonnan a padlón található kőrácsokon keresztül áramlott fel a friss levegő.

Függőkertek – Babilontól a metropoliszokig

A városépítészek függőleges kerteknek nevezik az eredetileg ókori találmányt, melynek lényege, hogy a tetőket és teraszokat zöld zónákká varázsolják.

Kiindulópontként a mezopotámiai Babilon legendás függőkertjei szolgáltak (Kr. e. 6. sz.), de az ókori Rómában a nimfáknak szentelt épületekben is komplex öntözőrendszerek tették lehetővé a burjánzó kertek ápolását.

Mindennek nem csak esztétikai előnyei voltak: az emberek felüdülést nyerhettek bennük, továbbá konyhakerti növények termesztését és még állatok nevelését is lehetővé tették.

Azonban nem csak mezopotámiai vagy római példák léteztek: a Feröer-szigeteken vagy a skóciai Hebridákon földdel és fűvel borított tetőket építettek.

Ugyanezen rendszer alkalmazható a mai városi épületek esetében is, a „zöld tetőknek” ugyanis számos előnyük van: miközben szén-dioxidot fogyasztanak, csökkenthetik a metropoliszokban a hőmérsékletet, csökkentik az üvegházhatást és növelik a városi emberek számára a zöld területeket.

Római villák, városi kertek

A rómaiak a kőhidak és árkádok építésén kívül is számos urbanisztikai újítást vezettek be. A „szigetek” (insulae) voltak a történelem első társasházai, a termálvizek pedig néhány városban „távfűtést” szolgáltattak: a meleg víz egész kerületeket látott el.

A városokon kívül pedig villákat (azaz lakótereket, műhelyeket és istállókat magukban foglaló épületkomplexumokat) építettek, amelyek mezőgazdaságilag önellátó létesítmények voltak.

A föld terményeit az ókori római vidéken helyben termesztették és fogyasztották is, csak az alkalmi felesleg került eladásra a városi piacokon − ezt a régészek által a hatalmas mezőgazdasági villákban, mint pl. a Nápoly melletti Boscorealéban végzett kutatások is alátámasztanak.

Vannak manapság olyan városépítészek, akik hasonló modern negyedeket álmodnak meg ezen modell alapján: társasházakhoz kerteket terveznek, vagy olyan lakónegyedeket, amelyek lehetővé teszik a lakosoknak, hogy gyümölcsöket és zöldségeket termesszenek.

Mindez hozzájárulna a lakosság ellátásának egy környezetet kevésbé terhelő módjának megszervezéséhez. A termékeknek nem kellene több ezer kilométert megtenniük egy kamionon, mielőtt az asztalunkra kerülnek.

Hőszigetelő szalma

Az organikus tető is a függőkert egyik formája − például az angol kunyhók esetében. „Már a bronzkor óta építettek thecanokat, azaz szalmatetős épületeket” – magyarázza Peter Hancock, angol építész, a témában megjelent egyik első ismeretterjesztő könyv szerzője.

Kezdetleges technika lenne? Lehetséges, nemrégiben azonban a fenntarthatóságra fogékonyabb építészek újra felfedezték ezt a módszert.

„Az organikus tető által garantált hőszigetelés kiválóan működik, az építés pedig nem igényli szellőzőlukak beépítését. Angliában nagyobb épületek lefedésére is használták a szalmatetőt, mint például a londoni Globe Színház esetében, ahol Shakespeare is dolgozott.”

Hancock példája rávilágít ennek a módszernek a legnagyobb hibájára: rendkívül tűzveszélyes volt, a Globe 1613-ban például porig égett a gyúlékony tetőszerkezete miatt.

„Lélegző” beduin sátor

A kecskegyapjú egy hagyományosan fenntartható anyag, melyet a sivatagi beduinok előszeretettel feszítettek ki sátraikra. A természetes szövetrostok esőben összetömörülnek, így vízlepergetővé válnak, miközben melegben megnyúlnak és légáteresztővé válnak, lehetővé téve ezáltal a levegő áramlását a sátoron belül.

Ez a „trükk” természetes, de akár szintetikus rostok használatával alkalmazható lehet nyújtószerkezetek megvalósításakor is.

Hasonló, helyi alapanyagokon alapuló fedőszerkezetek használatának − mint például a kőtetős építkezés az Alpok mentén, melyhez nem szükséges semmi máshonnan származó elem − azonban van egy hátránya is: nagyon nehéz az ilyen építési technikákat ismerő szakembereket találni.

A természetes rostok számos előnye

Évezredeken keresztül bevett szokás volt, hogy az adott helyhez közeli alapanyagokat használták építkezésekhez, és csak a templomok építéséhez használt márvány (amelyből a legnépszerűbb a görög Parosz-szigetről származott) esetében tettek kivételt. Annak, hogy a középkori templomok különféle színűek, az az oka, hogy helyi kövekből építették őket.

A hétköznapi házakat is hosszú ideig „zérókilométeres” alapanyagokból építették. A helyi fa és kő használatán túl agyagból készült nyerstéglákat is felhasználtak hozzájuk.

A „földből készült házak” – amelyek gyakran félig a felszín alá nyúltak – voltak a leggazdaságosabbak, és rendkívül elterjedtek voltak Észak-Európában, a Mediterráneum vidékén, Afrikában és Amerikában is, ahol az anyag afrikai neve után adobe, azaz vályogtéglás építkezésként ismerték.

„Az agyagból és természetes rostokból készült tégláknak számos előnye van a modern építkezés szempontjából is” – magyarázza Hancock. „Télen meleg, nyáron hűvös, és ha óvjuk az extrém párásságtól, akár évszázadokig is kitartanak” − tette hozzá.

Földrengésálló épületek

A japánok évezredek óta harcolnak a földrengésveszéllyel, ezért hagyományos épületeik általában alacsony, egyszintes létesítmények voltak, amikor pedig felfelé kellett építkezni (mint manapság is a városokban), már az ókorban is ügyeltek a „földrengésálló kritériumokra”, amelyeket a mai napig mérnökök és építészek tanulmányoznak világszerte.

Az 1407-ben épült narai Godzsú-no-tó pagoda öt emelete struktúrájának köszönhetően képes ellenállni a földrengésnek: minden emelet úgy van összekötve a többivel, hogy szabadon kilenghet − így csökkentve a szeizmikus rengések hatását, s megvédve ezáltal a szerkezetet az összeomlástól.

A kiotói Jaszaka-pagoda egy másfajta struktúrának köszönhetően élte túl sértetlenül az elmúlt öt évszázad földrengéseit: rengés esetén minden emelet szabadon kilenghet egy központi tartótorony körül. Azt, hogy az elképzelés valóban megállja a helyét, a világ legmagasabb – a pagodák szerkezete által inspirált – 634 méteres tornya bizonyítja.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu