Megrongálta a boltajtót, egy másik üzletbe pedig betört

A huszonhét éves férfi egy ruhaboltba hatolt be, s a rendőrök ott érték tetten. A mobilüzletbe nem tudott, erős volt az ajtóüveg. Fotó: police.hu.
A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a városban egy üzlet bejáratát megrongálta, egy másik boltba pedig betört.
A rendőrségre január 27-én késő este érkezett bejelentés, hogy egy ismeretlen férfi Hódmezővásárhelyen betörte egy ruhabolt kirakatát és oda be is ment, feltételezhetően lopási szándékkal. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a bűncselekmény elkövetése közben tetten érték a betörőt és előállították a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. Az eljárás során megállapították, hogy a 27 éves elkövető az este folyamán már megpróbált egy mobiltelefonokat árusító üzletbe bejutni az üvegezett bejárati ajtó betörésével, azonban mivel nem járt sikerrel, más célpontot választott.

A férfi több százezer forintos kárt okozott az üzletek tulajdonosainak.
Ellene garázdaság és rongálás vétség elkövetése, valamint lopás bűntett kísérlete miatt indult eljárás – közölte a rendőrség.