Válaszolt Varga Károly a polgármester meghívására

A makói férfi több olvasói levélben mondta el a véleményét, Farkas Éva Erzsébet ezután kávéra és beszélgetésre invitálta. Portálunkhoz eljuttatott levelét változtatás nélkül közöljük.
Tisztelt Farkas Éva Erzsébet Polgármester Asszony!
Köszönöm válaszlevelét, amelyben egy kávéra és beszélgetésre invitál, amelyet köszönettel vettem tudomásul.
Azonban azt kell mondjam, az elmúlt időszakban számos lehetőség lett volna a beszélgetésre, amely már csak azért is fontos lett volna, mert szilárdan hiszem, hogy észrevételeimmel nagymértékben tudtam volna segíteni az ön érdemi munkáját. Erre azonban végül sosem kerülhetett sor. Mégpedig elsősorban azért, mert valamilyen általam nem ismert okból kifolyólag Ön erre sosem tartott igényt. A segítő szándékommal, vagy ha úgy tetszik, ahogy fogalmazott levelében, „építő kritikámmal” először tehát Önhöz fordultam. Elhiszem, hogy sokszor jobban esik a szervilis és hízelgő véleményeket hallani az okoskodó, számító “barátoktól”, de néha az építő kritika is helyet kaphatna a hétköznapokban.
Az előttünk álló időszakban fontos feladatok állnak még előttünk. Mint a korábbi években, most is meg kell védenünk a Makón eddig elért sikereket és arra kell törekednünk, hogy a város a következő években is ezen az úton maradjon.
Azt javaslom ezért, hogy a kávézást hagyjuk későbbre, és a következő időszakban ki-ki a maga módján inkább erre a feladatra koncentráljon, a város sikeres jövőjének érdekében.
Varga Károly