Hétfőn dől el, ki bővítheti a nagylaki egészségházat

A tervek már évek óta az önkormányzat rendelkezésére állnak. A közel negyvenhatmilliót még tavaly megnyerték rá a Magyar Falu Programban.
Negyvenhat millió, egészen pontosan 45 millió 893 ezer 658 forintot nyert a Magyar Falu Program keretében beadott pályázatával a nagylaki önkormányzat, ebből újíthatja fel, az egészségházat, s egy ötven négyzetméteres fogászati rendelővel is bővítheti a meglévő épületet. A beruházás tartalmazza az egészségház környezete a rendbetételét is.
Ha a hétfőn délután a községházán kezdődő testületi ülésen a beérkezett árajánlatok közül kiválasztják a nyertes kivitelezőt, tavasszal akár el is kezdődhetnek a munkálatok. A beruházás ideje alatt is működni fog az egészségügyi szolgáltatás a faluban, igaz nem az egészségházban, hiszen az munkaterület lesz,még keresik ennek az ideiglenes helyét.

Mint arról többször is beszámoltunk, a nagylaki önkormányzat még 2019 májusában, azaz az előző ciklusban adta be a helyi orvosi rendelő bővítésével kapcsolatos pályázatát a Magyar Falu Programba, azzal a reménnyel, hogy ha elnyerik az akkor kaptató maximális 30 millió forintot, akkor fogászati rendelő is működik majd a faluban. Akkor az alaprajz és a látványtervek már a község birtokában voltak. A pályázattal a község egyébként vissza nem térítendő támogatásként kapott pénzt, köszönhetően Lázár János országgyűlési képviselőnek és a magyar kormánynak.
jelenlegi orvosi rendelő kicsi, a mozgáskorlátozottak nem tudnak bemenni, s szűkös a járóbeteg kezelés helyszíne is. Ráadásul akinek fáj a foga vagy kiesett a tömése, annak Apátfalvára kell átutaznia, hogy kezeljék – panaszkodtak már tavalyelőtt is a nagylakiak.

A rendelő tervezett bővítésének lényege: egy 45 négyzetméter alapterületű épületrész és egy üvegezett folyosó készülne a jelenlegi rendelő mellé. Az egészségházban a háziorvosi rendelő, a védőnői szolgálat és egy fiókgyógyszertár működik. A rendelőnek és a védőnői szolgálatnak nincs külön váróterme. Így az a bővítés egyik célja, hogy ne együtt várakozzanak a betegek és a kisbabáikat hozó szülők.
A nagylaki egészségház egyébként az 1980-as években épült és mellette van is egy üresen álló önkormányzati telek, így a bővítésnek nincs akadálya. Ez a porta ráadásul akkora, hogy az új épületszárny megépítésén túl még egy parkoló kialakítására is maradna hely, ugyanis jelenleg a parkolás sem megoldott.