Hagyományos nagyobb rendezvényekkel, és sok-sok kisebb és szabadtéri programmal készül Székkutas idén

A tervek szerint visszatér a nagy közkedveltségnek örvendő színházi előadás és a nőnapi rendezvény is, ugyanakkor a település óvatos még mindig a járványhelyzet miatt, inkább több kisebb programban és szabadtéri kikapcsolódási lehetőségben gondolkodnak – nyilatkozta lapunknak Szabó Emese, kultúráért felelős képviselő.
A héten tartotta meg a település a hagyományos kulturális Kerekasztal megbeszélést, amelyre személyesen a járványhelyzet miatt 2 éve már hogy nem nyílt lehetőségük. Ilyenkor civil szervezetek, intézményvezetők, a település vezetősége és önkéntesek ülnek össze megvitatni, milyen kulturális programok legyen Székkutas életében az adott évben – tudtuk meg Szabó Emesétől, kultúráért felelős települési képviselőtől.

Ezen a Kulturális Kerekasztal megbeszélésen a kiinduló pont az volt, hogy újra megtalálják a hangot a közösségépítésben, az emberek megszólításában. Az elmúlt két év nagyon rátette a bélyeget a közös és hagyományos rendezvényekre Székkutason is a járvány miatt – fogalmazott Szabó Emese.
A többség ezen a közös megbeszélésen úgy gondolta, óvatosan, kisebb rendezvényekre fókuszálva kellene újra beindítani a közösségi életet. „Lesznek olyan rendezvények idén, amelyek nagyobb létszámot mozgatnak majd meg, ezekre főként a Murgács Kálmán Művelődési Ház nagytermében kerül majd sor, a kisebb, meghittebb összejöveteleket pedig szintén szem előtt tartottuk a tervezések során elsősorban civil szervezetek kezdeményezése kapcsán, de velük teljes mértékben egyet értve„.

Nagy hagyománynak örvendő és közkedvelt rendezvények térnek vissza
Februárban lesz a már nagy hagyománynak örvendő színházi előadás a művelődési házban – ez szintén a járvány miatt megszakadt – de most úgy döntöttek, ismét visszavezetik, mert nagyon nagy volt rá az érdeklődés, és úgy vélik, egy tartalmas, könnyed kikapcsolódást szolgált a lakosoknak. Ezekre az alkalmakra mindig amatőr színi társulatokat hívtak meg, és az ováció és teltház nem maradt el.
Így tehát február 12-én, 18 órától a Bessenyei Színkör örvendezteti meg a a szórakozni vágyókat, természetesen minden aktuális járványügyi szabály mellett. A jegyeket elővételben – helyjegy – lehet megvásárolni – tudatta Szabó Emese.
A farsangi mulatságot hosszú ideje az iskolával, óvodával közösen ünnepelte a település, de idén (is) inkább az intézményen belüli „megülésre” szavaztak a koronavírus miatt.
A nőnapi hagyományos rendezvényt is tervezik idén már, szintén a művelődési házba, de felmerült a 3 napos falunapok megtartása is, ugyanakkor éppen a járvány miatt tavaly bevezetett Nyári esték sorozat lehet, hogy módosítja ezt. Ugyanis Szabó Emese elmondása szerint azt tapasztalták, hogy a júliustól kezdődő programsorozat – amely minden nyári hétvégén koncerttel, zenekarokkal várta a lakosokat – nagyon tetszett mindenkinek, a fiataloknak is, így felmerült, hogy ez maradna idén is a 3 napos falunap helyett. De erről még nem döntöttek – emelte ki a települési képviselő.

Hozzátette, a március 15-i megemlékezésre is sor fog idén kerülni, terveik szerint.
A művelődési ház mögötti szabad területen átadott sütögető helyre máris vannak bejelentkezők!
Tavaly év végén adták át az önkormányzat és a Székkutasi Kertbarátok Köre jóvoltából létrehozott kerti sütögetőt, kemencét, amelyre már most sok baráti és több civil szervezet bejelentkezett, hogy igénybe venné kikapcsolódásokhoz, kisebb rendezvényekhez. A vizes blokk felújítása éppen zajlik, így még komfortosabban tudnak összegyűlni a székkutasi polgárok a sütögetőnél.

A székkutasi aktuális programokról rendszeresen olvashatnak hírportálunkon, az aktualitásokról mindig tájékoztatjuk olvasóinkat.
Székkutas tehát óvatos, legfontosabb számukra a lakosok egészsége, ami nagyon dicsérendő egy ilyen bizonytalan helyzetben, ugyanakkor folyamatosan szerveznek, gondolkodnak, hogy a település polgárai tartalmas, igényes kikapcsolódásban vegyenek részt ezévben (is).