Titkos találkozón egyeztetett Londonban Márki-Zay Péter és Bajnai Gordon

A Városháza-ügy óta tudjuk, Bajnai a legfontosabb külföldi összekötő ember a baloldal kampányában. A baloldal jelöltje vele találkozott az angol fővárosban – írja a Mandiner. A Bajnai Gordonnal való találkozó nem szerepelt Márki-Zay Péter hivatalos programjában, nyilván nem véletlenül: ez egy titkos egyeztetés volt.
A Mandiner egy olvasójától kapott egy fotót, amelyből kiderül, hogy Márki-Zay Péter Londonban egy étteremben találkozott Bajnai Gordonnal (a harmadik személy nem közszereplő, ezért az ő arcát kitakarták).
A BALOLDAL JELÖLTJE ÉS A KORÁBBI, MEGSZORÍTÁSAIRÓL ISMERT KORMÁNYFŐ VACSORÁJA HOSSZÚRA NYÚLT, MINTEGY HÁROM ÓRÁN KERESZTÜL ETTEK ÉS BESZÉLGETTEK.
Ez is azt jelzi, hogy Márki-Zay kiutazásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnaival, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt.
Bajnai az elmúlt hónapokban belekeveredett a Városháza-botrányba. Az Anonymus által nyilvánosságra hozott egyik hangfelvételen azt mondja az ügy egyik főszereplője, Gansperger Gyula – aki nagyon régóta ismeri az egykori kormányfőt, harcostársak voltak –, hogy Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak.
(…) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.”