A Szentföldről való hazaúton fogták el ellenségei Oroszlánszívű Richárdot

Képzeljük el, hogy miközben Boris Johnsonon angol miniszterelnök hazafelé tart egy külföldi útjáról, Sebastian Kurz osztrák kancellár a bécsi reptéren elfogatja, börtönbe vetteti, később pedig átadja Angela Merkel német kancellárnak. Mialatt az angol miniszterelnök – akivel szemben az egyik legfőbb vád, hogy egy fontos tárgyaláson vérig sértette az osztrák kormányfőt – arra vár, hogy ügye bírósági szakaszba lépjen, a német és az osztrák politikai vezető horribilis váltságdíjat tűz ki a fejére, amelybe Anglia majdnem beleroppan. Hogy kiköhögje valahogy az összeget, a kormányfő még a börtönből is adókat vet ki a népére, és végül sikerült kicsengetni a szabadulásáért járó pénzt, ennek fejében azonban a jövőben Németország protektorátust gyakorol Anglia felett. Bár manapság az államközi kapcsolatokban már elképzelhetetlen egy hasonlóan megalázó forgatókönyv, valamivel több, mint 800 évvel ezelőtt országok vezetőinek foglyul ejtése még belefért a diplomáciai csatározásokba. I. Richárd angol király 1192 karácsonyán ennek itta meg a levét.

A keresztes vitéz

Miután Szaladin egyiptomi szultán 1187-ben elfoglalta Jeruzsálemet, válaszul VIII. Gergely pápa meghirdette a Szentföld felszabadításáért induló harmadik keresztes hadjáratot. Nem volt kérdés, hogy Richárdnak – aki apja és két bátyja korai halála miatt 1189-ben foglalta el Anglia trónját – ott a helye, ugyanis – mint azt több történetíró is megjegyzi – imádott harcolni.

Sohasem a hírnév, vagy a hatalom megszerzéséért vívott küzdelemként, hanem az öröm egyik forrásaként tekintett a háborúra. A szálfa termetű király bátorságát még ellenségei – így többek között Szaladin is – elismerték. Ráadásul nem csak a bajvíváshoz értett, hanem háborús stratégaként is megállta a helyét.

Richárd 1190 tavaszán indult el Londonból, egykori ellensége, a mindenki által csak Fülöp Ágostként emlegetett II. Fülöp francia király társaságában. Mivel útjuk során beavatkoztak Szicília és Ciprus szigetének belügyeibe is, a keresztes sereg csak 1191 tavaszán szállt partra a szentföldi Akkó városánál.

Richárd azonban sorra veszítette el Szaladinnal szembeni szövetségeseit: Barbarossa Frigyes német-római császár 1190-ben a Szalef folyóba fulladt, fia, Frigyes Akkó falai alatt halt meg. A partra szállás után Richárd is megbetegedett, ám a legenda szerint ekkor az egyiptomi szultán gyümölcsöket küldött számára, hogy felépülését követően megvívhassák háborújukat.

Az udvarias Szaladin nem sokkal később valószínűleg megbánta tettét, mivel a keresztesek 1191 során elfoglalták Akkót (ekkor kapta Richárd az Oroszlánszívű nevet) és Jaffát, győzelmet arattak Arszufnál, és ostrom alá vették Jeruzsálemet.

A hadjárat 1192-re azonban kifulladt. Richárd visszavonult Jeruzsálem alól, békét kötött Szaladinnal, majd hazaindult. A hazaút azonban még a korban megszokottnál is hosszabbra és kalandosabbra sikeredett.

Álruha és hajótörés

Richárd 1192 októberében kelt útra Akkóból. A legjobb döntés valószínűleg az lett volna, ha egészen az angol partokig hajón teszi meg az utat, mivel egy szárazföldi út – számos ellensége miatt – rendkívüli veszélyeket rejtett magában.

A tengeribetegségben szenvedő, ráadásul korántsem korának legjobb tengerészei közé tartozó Richárd azonban nem volt hajlandó Angliáig hajóval utazni, ezért – egy rövid hajókázás után – a szárazföldön történő hazatérés mellett döntött.

A legenda szerint Richárd hajója a rossz időjárás miatt először Korfun kötött ki. A fogadtatás finoman szólva sem volt a legbarátságosabb: a szigeten tartózkodó kalózok egyből rátámadtak a királyi csapatra, de hamarosan rájöttek, hogy előbb érdemes meghallgatni az Oroszlánszívű ajánlatát.

Az uralkodó egy igen szép összeget ajánlott fel a kalózkapitánynak, ha társaival együtt elviszi őket a Bizánc fennhatósága alatt álló Raguza (ma Dubrovnik) városába. A kalózvezér természetesen nem utasította vissza az ajánlatot.

Richárd húsz kísérőjével együtt szakállt növesztve, szegényes álruhában, zarándoknak (más források szerint templomos lovagnak) öltözve tette meg a nem teljesen zökkenőmentes, ám végül sikeres utat a dalmát partokig. A szerencsés kalandot a raguzai székesegyháznak tett bőkezű adománnyal hálálta meg Istennek, ez azonban felkeltette a helyi papok gyanúját, szegény zarándokok ugyanis meglehetősen ritkán ajándékozták meg jelentősebb összegekkel az egyházat.

Richárd kíséretével villámgyorsan továbbállt, az isztriai partoknál azonban hajótörést szenvedett. Itt álruhát váltott, és a híres keresztes, Béthune-i Balduin kíséretéhez tartozó kereskedőnek adta ki magát. Szerepét feledve futárt menesztett a helyi kiskirályhoz, Göritz grófjához, hogy biztonságos áthaladást kérjen tőle Balduin számára.

A gyanút fogott gróf egy normann lovagot, Argentani Rogert bízta meg azzal, hogy fogja el a királyt, mivel azt állította, hogy látásból ismeri. A normann lovagon azonban felülkerekedett ura iránti lojalitása, és ahelyett, hogy elfogta volna, segített neki megszökni. Mire a szökést észrevették, a menekülők már messze jártak.

A bosszúszomjas herceg

A király és csapata karácsony előtt érte el Bécset. A vándorlók valószínűleg Magyarország vagy Csehország felé szerették volna folytatni útjukat, mivel ezeket az országokat sógorának, Oroszlán Henriknek a szövetségesei irányították.

A terv azonban füstbe ment. Richárd ugyanis úgy döntött, hogy a városban megszáll egy ideig, annak ellenére, hogy veszélyesen közel került egyik legnagyobb ellenségéhez, Ausztriai Lipóthoz. Ez végzetes hibának bizonyult.

A király a keresztes hadjárat alatt ugyanis szorgosan gyűjtötte az ellenségeket. Richárd a mindenki által csak Fülöp Ágostként ismert II. Fülöp francia király haragját akkor vívta ki, amikor visszamondta a francia uralkodó féltestvérével, Alixszal kötendő házasságát, és helyette Cipruson elvette feleségül Navarrai Berengáriát.

V. Lipót osztrák herceget azonban még ennél is jobban megbántotta. Lipót Akkó 1191. júliusi elfoglalása után a német sereg vezetőjeként kitűzte saját zászlaját Richárdé mellé, az angol katonák azonban a várárokba hajították a lobogót. A feldúlt herceg néhány nappal később hazautazott, és hamarosan Fülöp Ágost is távozott a Szentföldről.

Richárd isztriai üldözője, Göritz grófja nem felejtette el megüzenni Lipótnak, hogy az ember, aki másfél évvel ezelőtt a becsületébe gázolt, éppen Bécs közelében tartózkodik. Persze az angol király is hozta a formáját, és nem nagyon törődött azzal, hogy minden áron eltitkolja tartózkodási helyét.

A Richárddal és lovagi segítőjével tartó fiatal szolga a piacon bizánci arannyal fizetett, majd miután nagy nehézségek árán sikerült kimagyaráznia magát a helyzetből, másnap az uralkodó drága kesztyűjében jelent meg ismét a piacon.

Lipót éber katonái ezúttal már nem vették be a fiú meséjét. Richárd a markukban volt.

A király váltságdíja

Lipót Richárdot a Bécstől északkeletre a Duna mentén fekvő Dürnstein várába záratta. A fogoly király iránt Lipót hűbérura, a Richárddal itáliai politikája miatt szintén rossz viszonyt ápoló VI. Henrik német-római császár is élénken érdeklődni kezdett.

Richárdot 1193 tavaszán átszállították Speyerbe, ahol a császár egy koncepciós per keretében kívánta elítélni az angol uralkodót. A vád szerint 1192 áprilisában ő gyilkoltatta meg Ausztriai Lipót unkatestvérét, Montferrati Konrád jeruzsálemi királyt, emellett pedig vérig sértette herceget az Akkónál történt zászlógyalázással.

A ravasz Richárd elismerte, hogy a keresztes hadjárat során meggondolatlanul cselekedett, és a császár lábához vetette magát. Ettől a legenda szerint VI. Henrik mellett több fejedelem is meghatódott.

A császár végül elállt a pertől, de továbbra is fogságban tartotta az angol uralkodót. Előbb Trifels várába vitette, ahol több napon keresztül láncra verve tartotta, majd Hagenauba szállíttatta. Richárd számára rendkívül lassan csordogáltak a hónapok, miközben szabadon engedéséről folytak a tárgyalások.

Ausztriai Lipót és a császár hat héten át alkudoztak a királyért kért váltságdíjról, és végül 100 ezer márkában állapodtak meg. A király levélben adott számot édesanyjának, Aquitániai Eleonórának aktuális helyzetéről, a hatalmas váltságdíj előteremtése érdekében pedig számos angliai hatalmasságnak írt üzenetet.

A horribilis összeg kifizetése érdekében a templomok arany- és ezüstkelyheit beolvasztották, és különadót vetettek ki a keresztes hadjáratok költségei miatt egyébként is rendesen megsarcolt népre.

Még a szerzetesrendek is fizettek, igaz ők – szokványos vagyontárgyaik nem lévén – gyapjúban rótták le a váltságdíj rájuk eső felét.

A császár hűbérese

Végül császári hivatalnokok utaztak Londonba, hogy lemérjék, majd hazaszállíttassák a Szent Pál-székesegyházban felhalmozott pénzösszeget.

Mivel mindent rendben találtak, VI. Henrik értesítette Richárd édesanyját: fiát szabadon engedi. Aquitániai Eleonóra azonban már korábban Németországba utazott Richárdhoz, és itt nézte végig, ahogyan fiát a császár 1194. február 4-én elengedi fogságából.

Az immár ismét szabad király elfogadta, hogy Anglia a Német-római Birodalom hűbérbirtoka lesz, és még a királyi jelvényeket is átadta Henriknek. Március 13-án kötött ki az angol partoknál.

Richárd még a börtönben értesült róla, hogy fogva tartását kihasználva öccse, Földnélküli János fellázadt Angliában, korábbi szövetségese, Fülöp Ágost pedig betört Richárd normandiai birtokaira.

Bár öccsével végül sikerült elsimítania konfliktusát, a francia uralkodóval nem tudott megegyezésre jutni. Richárd rövid angliai kitérő után visszatért francia birtokaira, amelyek megvédéséért élete végéig harcolt Fülöp Ágosttal szemben.

1199-es hadjárata során a chalus-i vár ostrománál egy eltévedt nyílvessző megsebesítette. A seb nem volt halálos, de elfertőződött, és a király az ütközet után pár nappal, április 6-án meghalt. Sírja Franciaországban, a Fontevraud apátságban található, szívét – végrendelete értelmében – a roueni katedrális őrzi.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu