Ötvenkilenc körözöttet kaptak el egy nap alatt

77 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten tegnap a rendőrök az ország területén.
Magyarország területén a január 25-én 0 óra és 24 óra között a rendőrök 31 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 3 ember vesztette életét, 7 baleset súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 218 személyt fogott el, közülük 59 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 77 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 200 embert állítottak elő, köztük 125 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 1 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 81 esetben történt.