Nagyot mentek tavaly az otthonfelújítási támogatások

Tavaly január 1. óta akár 3 millió forintot is lehet igényelni, egy év alatt mintegy 88 ezren jelentkeztek rá. Köztük a makói Kovács Gábor, aki régóta tervezett napelemes rendszert épített ki otthonában.
– Évek óta tervben volt, csak valamiért mindig találtunk kibúvót, hogy miért ne csináljuk. A támogatás arra éppen jó volt, hogy belevágjunk. – hangsúlyozta napelemrendszerrel kapcsolatban portálunknak Kovács Gábor.
Mint megtudtuk tőle, a 8,6 Kw teljesítményű rendszer mintegy 2,8 millió forint volt, ennek felét azonban fedezte az állami támogatás, a másik felét pedig lakástakarékpénztáros megtakarításból állták, így lényegében a beruházás nem járt számukra költséggel.
A napelemeket végül tavaly márciusban szerelték fel, és több mint 20 ezer forintos villanyszámlát spórol meg vele a család.

Az otthonfelújítási támogatást 2021. január 1. óta lehet igénybe venni, ezzel akár 3 millió forintot is kaphatnak az államtól, akik saját tulajdonú ingatlanukban 25 év alatti gyermeket nevelnek, és felújítják a lakásukat.
A lehetőséggel tavaly összesen mintegy 88 ezren éltek, a folyósított támogatások összege év végéig meghaladta a 128 milliárd forintot.