Játékos vetélkedőkkel is készültek a Jégpályák Éjszakáján

Kezdők és haladók is jégre léptek Makón a Jégpályák Éjszakáján, amely több mint 40 helyszínen zajlik országszerte szombaton.
Gyarmati Roland, a Maros Télisport Egyesület alelnökétől megtudtuk, a Magyar Jégkorong Szövetség és az Allianz biztosító közös eseményét már több alkalommal megszervezték, a Jégpályák Éjszakája több mint 40 helyszínen zajlik országszerte.
– Diszkóval várjuk a nagyközönséget, valamint lesznek játékos vetélkedők, kapuralövés, szlalomozás bóják között, és egyéb érdekes, jégen történő játékok – sorolta az alelnök.

Érdeklődésünkre elmondta, egyre több kezdő próbálja ki magát a jégen, nagyon vonzóvá vált az új jégcsarnok, de nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebbeket is megszólítják, hiszen felnőtt csapatukhoz is egyre többen csatlakoznak.
Szombaton egészen 22 óráig várják az érdeklődőket, de annak sem kell csüggednie, aki most nem tud részt venni, hiszen Gyarmati Roland kiemelte, még szerveznek ebben a hónapban jégdiszkót, továbbá februárban és márciusban is.
