Hat év börtönre ítélték a vásárhelyi városháza volt irodavezetőjét

Dr. V. P. L-t elbocsátották a vásárhelyi városházáról, ezután – 51 éves korában – csapott fel fegyveres rablónak. A második rablása után egy órával már el is fogták a rendőrök. Most jogerősen el is ítélték.
Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt dr. V. P. L. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. A vádlottal szemben első fokon kiszabott szabadságvesztés büntetés tartama azonban nem változott, így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés lett, s közügyektől eltiltás tartama is 6 év maradt.
A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2020. május 21-én az engedély nélkül tartott, töltött lőfegyverével bement egy szegedi postára, ahol pénzt követelt, azonban az alkalmazottaknak a férfi figyelmetlenségét kihasználva sikerült elhagyniuk a helyiséget. A vádlott ekkor előzetes tervével felhagyva elhagyta a posta épületét, értéket nem vitt magával.
A vádlott két nappal később azonos módszerrel kísérelt meg egy szegedi virágüzletet is kirabolni, azonban az üzlet hátsó részében tartózkodó alkalmazott segélyhívást kezdeményezett, ezért a vádlott, a fenyegetés hatására számára korábban átadott 5 000 forinttal távozott a helyszínről.
Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség – a vádlott terhére – a postán elkövetett cselekménye vonatkozásában – eltérő minősítés megállapítása és hosszabb tartamú szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében, míg a vádlott és védője egyezően enyhítésre irányuló fellebbezést jelentett be. Így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.
Az immár jogerős ítélet indokolásában elhangzott, a Szegedi Ítélőtábla eljáró büntető tanácsa úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás – jelen eljárásban történő kisebb mértékű helyesbítés és kiegészítés mellett – megalapozott, és a vádlott bűnösségének megállapítása is törvényes.
A másodfokon eljáró tanács a minősítés körében nem értett egyet az egyik tényállás kapcsán, ezért a vádlott terhére első fokon megállapított bűncselekmények közül a kényszerítés bűntettének megállapítását mellőzte. A Szegedi Ítélőtábla a letartóztatásban lévő vádlott bűnösségét fegyveresen elkövetett rablás bűntettében és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki jogerősen.
Az ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy a törvényszék elsőfokú ítélete törvényes és a kiszabott büntetés mértéke – figyelemmel a büntetés célját biztosító generális és speciális prevencióra is – arányos. Abban kifejezésre került a vádlott által elkövetett súlyos bűncselekmények kiemelt tárgyi súlya, de emellett a vádlott javára értékelendő enyhítő körülmények nagy száma és nyomatéka is. A jelen eljárásban kiegészített és korrigált bűnösségi körülményeket számba véve nem látott indokot az ítélőtábla sem a büntetés lényeges súlyosítására, sem pedig annak lényeges enyhítésre, erre tekintettel az ez irányú fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú ítélet büntetés mértékére vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.