Elhunyt a Maszk című sikermozi rendezője

A szerb származású Peter Bogdanovich 82 éves volt. A hírt lánya, Antonia Bogdanovich közölte, aki elmondta, hogy édesapja természetes okokból hunyt el Los Angeles-i otthonában.
A szerb származású Bogdanovich 1939-ben született Kingstonban. Eleinte színésznek készült, az ötvenes években már tévében és off-Boradway előadásokban szerepelt, filmes újságíróként és kritikusként is dolgozott. A filmes szakmának minden szegletét ismerte, ugyanis a hatvanas évektől már forgatókönyvírással, vágással, hanggal is foglalkozott és természetesen nem kerülte el a rendezés sem. Első low budget filmjét 1967-ben készítette, miután megjelent, egyenesen Orson Welleshez hasonlították. 1971-ben Az utolsó mozielőadás című filmje kultikussá vált, az alkotás nyolc Oscar-jelölést kapott, kettőt be is váltott díjra. Innentől kezdve nem volt megállás, ő rendezte a Mi van, doki? című filmet Barbra Streisand főszereplésével, majd a Papírhold című mozijával Ryan O’Neal kislánya, Tatum mindössze 10 évesen Oscar-díjas lett.
A fellendülés után hullámvölgy következett életében: alacsony színvonalú filmeket készített, valamint magánéletében is sorozatosan érték a csalódások. Élettársa, Cybill Sheperd elhagyta, majd következő barátnőjét, a Playboy-nyusziként ismert modellt volt férje féltékenységből megölte.
A válságból az 1985-ös Maszk című filmmel sikerült kikerülnie. A Cher főszereplésével készült film nagy sikert aratott Pályafutása végén elsősorban tévés produkciókban dolgozott rendezőként és színészként egyaránt. Többek között a Szóljatok a köpcösnek! és a Maffiózók című szériákban is feltűnt.
Több filmes is megemlékezett a rendezőről, Francis Ford Coppola például Az utolsó mozielőadás premierjének elsöprő sikerét idézte fel, Guillermo del Toro pedig Twitteren köszönt el Bogdanovichtól:
Rendezőként remekműveket szült, és zseniális ember volt. Több klasszikus filmes életét és munkásságát örökítette meg és több interjút készített, mint generációjában bárki más
– méltatta.
Forrás: filmszakadas.blogstar.hu, fotó: Youtube
Címkék:
blog