Felhős, enyhe idővel kezdődik a hét

Ma és holnap is az évszakhoz képest jó néhány fokkal melegebbre számíthatunk, a szerdán érkező hidegfront mögött esnek vissza a hőmérsékletek.
Ma túlnyomóan erősen felhős lesz az ég, a déli, kora délutáni órákban néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. A hőmérséklet 10 fok köré emelkedik. A nap folyamán jellemzően mérsékelt marad a nyugati, délnyugati szél.
Kedden többnyire erősen égre számíthatunk, csupán helyenként bújik elő a nap 1-2 órára. A déli szél megélénkül, késő délutántól egyre többfelé megerősödik. Csapadék körzetünkben nem lesz. A 2 és 5 fok közötti minimumokról 11 és 13 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán egy érkező hidegfront előtt pár órára kisüthet a nap, délutántól szórványosan várható kisebb eső, zápor. A kissé élénk déli szél délutántól, estétől északnyugatira fordul. Hajnalban 7-9 fokra, délután 10-13 fokra számíthatunk.
Csütörtökön átvonul a hidegfront, mögötte jó néhány fokkal esnek vissza a hőmérsékletek. Kisebb eső délelőtt fordulhat elő, az élénk vagy erős északnyugati szélben délutántól felszakadozik a felhőzet, egy-két órára is kisüthet a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze 5-6 fok körül alakul.
A folytatásban pénteken száraz, napos, az évszaknak megfelelő hőmérsékletű idő várható. Szombaton megnövekedhet a felhőzet, vegyes halmazállapotú csapadék eshet.
További meteorológiai hírek, friss előrejelzések, aktualitások a Dél-Alföld meteorológia oldalon olvashatóak.