Újabb elszabott projekt Vásárhelyen: kisszék kell az új parkoló-automatákhoz

Sokan panaszkodnak: nem érik el, nem látják a kijelzőt, nem jön ki hidegben a papír.
Több olvasónk fogalmazott meg kérdéseket és kifogásokat a városban újonnan telepített kék parkoló-automatákkal kapcsolatban.
Azt írják, ahelyett, hogy a régi automatákat javították volna meg, nyilván akciós volt ez a kék agyrém, mely immáron egyre több helyen várja az autósokat.

Az automatákkal több gond is akadt, a legnagyobb az, hogy egy alacsony(abb) személy alig éri el a gombokat, a kijelzőt pedig végképp nem látja. A panaszosok azt kérdik, vigyenek kisszéket, Luca-székét, dobogót, vagy magassarkúban álljanak tán a gép elé? 160 centi körüli, vagy az alatti felhasználó számára a gép gyakorlatilag használhatatlan. Az aprót is nehéz benyomkodni, a rendszámot nem lehet beírni, ráadásul annyira tükröződik, hogy lentről a kijelzőből semmi sem látszódik. A kórháznál ezt még azzal is megfejelték, hogy egy peremre telepítették a masinát.
Ha ez nem lenne elég, volt olyan is aki arról számolt be, a hidegben egyszerűen nem jött ki a gépből a papír.
Persze válasz meg kifogás lesz erre is a „beruházást elszabóktól”. Használják a mobil applikációt, parkoljanak sms-ben, stb.
Igen ám, de ha valakinek feltöltős a telefonja, vagy céges és nem engedélyezi az sms-t, vagy nincs rá keret, vagy egyszerűen nem akar még erre is 75 forint tranzakciós díjat költeni? Vagy idős emberről van szó és nem ért ezekhez a technikákhoz? Vagy elfogy az erre szánt apró, és nem ad jegyet a gép?
Mindez nyilván senkit sem érdekel…
