Figyelmesség a szociális szférában dolgozóknak is

50 ajándékcsomagot vitt a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény dolgozóinak az önkormányzati képviselő.
– A tegnapi napon városunk olyan intézményébe látogattam el, ahol az ott dolgozóknak igen sokrétű feladatokat kell ellátniuk az év minden egyes napján. Munkájuk igen összetett, mivel minden korosztály számára segítséget nyújtanak az élet különböző területein. Különösen nagy figyelmet fordítanak a nehéz körülmények között élők életkörülményeinek javítására, valamint azokra az emberekre, akik ünnepnapokon méginkább érzékelik a szeretteik hiányát. A hétköznapokban sokszor egy-egy jó szó, vagy egy személyes beszélgetés mindennél többet jelenthet, mely hivatásuk velejárója és szívesen végeznek. Ezúttal én is szerettem volna néhány köszönő szó kíséretében éreztetni velük, hogy munkájuk mennyire fontos mindannyiunk számára, ezért a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény dolgozóit 50 darab ajándékcsomaggal leptem meg. – írta a közösségi oldalán Székely Ildikó.