Nem volt határa az amerikaiak kreativitásának, ha a szesztilalom kijátszásáról volt szó

Kutya nehéz időszakon mehetett keresztül több millió amerikai az 1919 és 1933 közötti években, amikor törvény tiltotta az alkoholos italok gyártását, kereskedelemét és nem utolsósorban fogyasztását. A szesztilalom azonban az eredeti szándékkal ellentétben nem a közerkölcsök javulását idézte elő, éppen ellenkezőleg: a korábban a társadalmi normákat maradéktalanul betartó állampolgárokat törvényszegésre kényszerítették, a nagyvárosok utcáit pedig bűnszövetkezetek uralták, amelyek páratlan leleményességgel csempészték, valamint állították elő a betiltott italokat.

Fejszével „az ördög itala” ellen

Az alkoholtilalom a Föld számos országának lakói számára lehet ismerős jelenség. Oroszországban 1914 és 1925 csak éttermekben volt engedélyezve tömény szeszesitalok forgalmazása, évtizedekkel később pedig Mihail Gorbacsov is megpróbálta rávenni a szovjeteket az absztinenciára. Bár részsikereket fel tudott mutatni, az alkohol árusításának korlátozása, valamint a szeszes italok árának megemelése az alkohol feketepiacának megerősítését eredményezte, súlyos csapást mérve ezzel a szovjet gazdaságra.

A Feröer-szigeteken 1908-tól 1992-ig volt érvényben szesztilalom a 2%-nál nagyobb alkoholtartalmú italokra. Izlandon 1915-ben vezettek be szesztilalmat. 1922-ben a bort feloldották a korlátozások alól, 1935-ben pedig a többi alkoholos italt is, kivéve a 2,25 %-nál nagyobb alkoholtartalmú söröket, amelyet csak 1989 óta lehet ismételten fogyasztani az országban.

Norvégiában 1916 és 1927 között a tömény italokra vonatkozóan volt érvényben alkoholtilalom, Kanadában 1918 és 1920 között, Finnországban 1919 és 1932 között jártak nehéz idők a szeszkedvelőkre. Magyarországon 1919-ben a mindössze 133 napra hatalomra került kommunisták, az ún. tanácsköztársaság vezetői vezettek be alkoholtilalmat.

A szesztilalom bevezetése a mai Egyesült Államok területén nem a 20. században merült fel először. Az alkoholellenesség mélyen gyökerezik a puritán angolszász társadalomban: a massachusettsi bíróság már 1657-ben illegálisnak nyilvánította a tömény szeszes italok kereskedelmét, a 19. századra pedig bizonyos körökben megjelent az alkoholkereskedelem és -fogyasztás állami tilalmát előíró rendelkezésre való igény.

Kibontakozott az ún. józansági mozgalom, amely a tökéletes társadalom puritán utópiájának részeként az italtól tartózkodó emberek Amerikájának megteremtését tűzte ki céljául. A mozgalom legemblematikusabb figurája Carrie Nation volt, aki fejszével járta Kansas és Oklahoma kocsmáit, hogy vallásos énekeket zengve verje szét a berendezést, valamint „az ördög italát” rejtő üvegeket.

A józansági mozgalom az első világháború idején érte el népszerűségének csúcspontját, nagyjából ugyanakkor, amikor az idegenellenesség is a tetőfokára hágott. Az egybeesés nem véletlen, a mozgalom ugyanis a bevándorlókat tette felelőssé az alkoholproblémák elharapódzásáért. Így aztán nem csoda, hogy az alkoholtilalom szószólói közé tartozott a Ku Klux Klán is.

A háborúból fakadó rendpárti érzület megerősödése idején, 1919. október 28-án az amerikai kongresszus – Woodrow Wilson elnök vétóját felülírva – elfogadta az ún. Volstead-törvényt (a törvényjavaslatot Andrew Volstead terjesztette be), amely az ugyanazon év januárjában elfogadott 18. alkotmánykiegészítés alapján betiltotta mindenfajta alkoholtartalmú ital előállítását, szállítását és árusítását az Egyesült Államokban. Az 1920. január 16-án életbe lépő törvény a 0,5%-nál nagyobb alkoholtartalmú italokra vonatkozott. A prohibíció az USA lakosságát két táborra osztotta, a „szárazakra” és a „nedvesekre”.

Szeszcsempészet a tenger alatt

A prohibíciós törvényt persze amerikaiak tömegei szegték meg. Kijátszásának számtalan példája ismeretes, és az előírások megsértése pedig idővel „bocsánatos bűnné” vált.

A szesztilalom idején az amerikaiak rengeteg segítséget kaptak északi és déli szomszédjaiktól: az 1920-as években Kanada hatszor annyi rumot importált/csempészett az Egyesült Államokba, mint korábban, Mexikó pedig tízszeresére növelte szállítmányait.

A két ország csempészei általában a vízi utat választották, így egy láda rum 25 dollárba került, azonban ha a szárazföldi útvonalon érkezett a szállítmány, már dupla annyit ért.

Az Egyesült Államok absztinens évei alatt többször is felröppentek olyan hírek, amelyek szeszcsempész tengeralattjárók megjelenéséről tudósítottak.

A tisztviselők igyekeztek utánajárni ezen szóbeszédeknek, de kapacitás híján sok esetben egyszerűen abszurdnak nevezve ignorálták a felvetéseket.

Ha tengeralattjárókon nem is, más zseniális víz alatti szerkezettel érkeztek alkoholszállítmányok a tilalom utolsó éveiben. 1925-ben például a Michigan-tóban egy szivar alakú vastartályra bukkantak, amelyben akár 150 doboznyi sört is el lehetett rejteni, míg a Quebec, New York és Vermont határán található Champlain-tóban egy 5000 üvegnyi sör tárolására képes szerkezetet fedeztek fel.

Ezeket a dobozokat általában egy-egy hajó vontatta maga után a víz felszíne alatt. Még csak megbecsülni sem lehet, hogy hány ilyen sikeres utazásra lehetett példa az alkoholtilalom éveiben.

„Életmentő” misebor

De hogyan juthatott alkoholhoz ekkoriban egy átlag amerikai? Sokan előre gondolkodtak: a törvény életbelépése előtt hatalmas készleteket vásároltak fel, és pincéikben tároltak, ami hivatalosan nem jelentett törvényszegést.

A tehetősebbek gyakran úgy megtöltötték raktáraikat, hogy onnan nem csupán saját fogyasztásra került elő az alkohol.

Emellett a szövetségi törvényt kikerülő egyik kiskaput a gyógyszeres kezelés jelentette, ugyanis hivatalosan rák, emésztési zavar, valamint depresszió esetén a betegek receptre whiskyhez juthattak.

Mindössze három dollárba került a papír, amely feljogosította a pácienst, hogy tíznaponta egy-egy pintet kapjon. Ezen az úton több mint 900 000 gallon szesz jutott el a „betegekhez”. Az amerikai orvosok 1921 és 1930 között becslések szerint csak ezzel mintegy 40 millió dollárt kerestek.

Egy másik törvényrészlet lehetővé tette, hogy vallási célra bizonyos egyházi személyek bort szerezhessenek be. El lehet képzelni, mennyi visszaélés történt a törvénymódosítás „félreértelmezése”, valamint a törvényt betartatni igyekvők csekély száma miatt.

Ezekben az években meglepően sok pap, valamint rabbi jelent meg az elosztó központokban.

Egy újabb törvényi kiskaput kihasználva a nyugati partvidék szőlőiből sokan állítottak elő bort. Ennek tudható be, hogy Kalifornia megművelt szőlőültetvényeinek területe mintegy 700 százalékkal növekedett az alkoholtilalom első öt éve során.

Koktélok és festékhígító

Az 1930-as évek elejére egyre világosabbá vált, hogy a törvényt lehetetlen betartatni. Még a kongresszusi képviselők és szenátorok mintegy 80 százaléka is folyamatosan megszegte az előírásokat.

A tehetősebb rétegek mellett a szegényebb társadalmi csoportok is megtalálták az utat az alkoholos mámorhoz, utóbbiak számára azonban a szeszfogyasztásnak komoly következményei lehettek.

Amerikát elöntötték ugyanis a pancsolt, borzasztó minőségű, éppen ezért viszonylag olcsón beszerezhető italok. Sokan rozsból, kukoricából, malátából és élesztőből készítettek égetett szeszeket. A házilag, kezdetleges körülmények között előállított, borókabogyóval és aromákkal ízesített italokat fürdőkádginnek nevezték.

Nagy „kedvenc” volt például a nyers, ipari alkoholból, égetett cukorból és jódból készült, whiskey-s hordókban érlelt yak-yak bourbon. Hódítottak a „koktélok” is: Al Caponéék kedvence állítólag a ginből, limeléből, mentából, cukorszirupból és szódából álló Southside volt.

Az italokba egyre több vegyi anyag került: többek között metilalkohollal, műtrágyával, festékhígítóval, lúggal vagy formaldehiddel tették ütősebbé őket. Ebben ráadásul a kormány szándéka is szerepet játszott, előírták ugyanis, hogy az ipari alkoholt mérgező anyagok hozzáadásával tegyék emberi fogyasztásra alkalmatlanná, így riasztva el az embereket tőle (eközben néhány csempész vegyészeket fogadott fel, hogy az ipari alkohol mérgező összetevőit eltávolítsák).

A különleges összetétel (amelyre a kormány persze felhívta a figyelmet) azonban nem mindenkire hatott elrettentően, így megnőtt az alkoholmérgezés következében bekövetkező elhalálozások száma.

1920-ban 1064-en, 1925-ben pedig már 4154-en haltak meg mérgező anyagokat is tartalmazó alkohol hatására. Egy 1927-es kormányzati jelentés szerint a New Yorkban csak abban az évben lefoglalt 480 ezer gallonnyi szesz majd minden hordója tartalmazott mérget. Az ünnepek idején különösen sok halálos esetről számoltak be a lapok. 1922 karácsonyán New Yorkban öten haltak meg, miután obskúrus alapanyagokból összetákolt rumot ittak, 1927-ben, újév napján pedig csak a városban található Bellevue Kórházban 41-en vesztették életüket alkoholos italokkal kapcsolatba hozható mérgezés következtében.

„Vak disznók” és paralízis

De nem csak az életveszély miatt nem volt ildomos vegyi anyagokkal felturbózott szeszes italok fogyasztása, sokan ugyanis megvakultak vagy lebénultak.

Utóbbi különösen egy Jamaica Ginger, Jamaica Jake vagy egyszerűen csak Jake néven emlegetett, ijesztően magas alkoholtartalmú italnak volt „köszönhető”, amely miatt a déli államokban becslések szerint több tízezren bénultak le legalább részlegesen.

Az italok fogyasztása egyébként elsősorban illegális kocsmákban, ún. speakeasykben vagy blind pigekben volt lehetséges, ahol gyakran kávés-és teáscsészékből ihatták a vendégek a kétes eredetű löttyöket.

1927-ben egyes becslések szerint már országszerte mintegy 30 ezer illegális italmérés működött, kétszer annyi, ahány az alkoholtilalom előtt (legálisan).

Más adatok szerint csak New Yorkban 20 és 100 ezer közötti volt ezek száma. Bármelyik is áll közelebb a valósághoz, döbbenetes számok.

Mint ezekből az adatokból is látható, a törvényileg előírt „józanság” nem érte el a kívánt hatást, a bűnözés nemhogy csökkent volna, de soha nem látott magasságokba emelkedett.

A Volstead-törvény visszavonására 1933. március 22-ig kellett várni, amikor Roosevelt elnök aláírta a Cullen-Harrison-törvényt, amely az italok alkoholtartalmát 3,2 százalékban maximálta.

Az alkoholtilalomnak a 18. alkotmánykiegészítést visszavonó 21. alkotmánykiegészítés 1933. december 5-i elfogadása vetett véget.

Forrás: mult-kor.blogstar.hu, illusztráció: Pixabay.com