Jó szívvel, jó szóval a gyógyítókért – közel kétszáz képeslap gyűlt össze Vásárhelyen

Mint arról korábban itt és itt beszámoltunk, Jó szívvel, jó szóval a gyógyítókért címmel indított karácsonyi képeslapkészítő akciót a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökség Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálata. Vásárhelyen közel kétszáz egyedi készítésű képeslap gyűlt össze, melyet a következő másfél hétben Bartucz Katalin lelki gondozó fog eljuttatni a kórházi dolgozók részére.
A kezdeményezés során összegyűlt képeslapokkal az egészségügyi dolgozók emberfeletti helytállását szerették volna meghálálni a szervezők.
Bartucz Katalin a Promenad24-nek elmondta, több hódmezővásárhelyi intézmény, köztük a Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola és a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai is csatlakoztak az akcióhoz.

Gyönyörű képeslapok érkeztek, melyeknek szépsége nem csak az esztétikai kivitelben rejlik: kezünkbe véve a készítőik szeretetét, gondosságát is érezhetjük.
– hangsúlyozta a lelki gondozó.
A képeslapok elkészítési módját illetően a gyerekek bámulatos leleményességükről tettek tanúbizonyságot. Volt aki hagyományos módon, ceruzával, zsírkrétával és filctollal, és volt, aki kivágott figurákkal, mintákkal díszítette a képeslapokat.
Megható, hogy a szívük mélyéből fakadó szeretet mennyi egyedi ötlet kivitelezésére buzdította gyerekeket
– tette hozzá Bartucz Katalin.

Az ünnepi jókívánságok mellett néhány egészen személyes üzenet is megfogalmazódott. Mutatunk néhányat.
- „Köszönjük az áldozatos munkát!”
- „Köszönöm a figyelmet, a szeretetet!”
- „Szeretettel gondolunk rátok!”
- „Köszönjük áldozatos munkájukat, hálaadó imával gondolunk Önökre!”
- „Tudjuk, milyen nehéz a munkájuk, innen is sok erőt küldünk!”
- „Köszönjük, hogy egész évben értünk fáradoztok!”
- „Isten adjon erőt és óvjon titeket!”
És most jöjjön néhány képeslap!
Fotók: Gémes Sándor