Szentmisével adták át a 89 millió forintból felújított királyhegyesi templomot

A csaknem százéves Szent Kereszt Felmagasztalása templomot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök hálaadó szentmise keretében áldotta meg, amelyen részt vett Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is.
Kormányzati ésEurópai Uniós forrásból, valaminta Szeged-Csanádi Egyházmegye és a helyi plébánia támogatásából valósult meg Királyhegyesen a teleülés római katolikus templomának felújítása, amelyet advent harmadik vasárnapján, hálaadó szentmise keretében adtak át.
Kiss-Rigó László ezen arra hívta fel a figyelmet, hogy Keresztelő Szent János példája álljon előttünk, amely azt üzeni, embertársainkra tevékeny szolidaritással, empátiával nézzünk.
– A dolgunkat, a feladatunkat, munkánkat, kötelességünket becsülettel, lelkiismerettel, talán egy kicsit még jobban végezzük. Ha ezt megtesszük, akkor nem csak karácsonyra, Jézus születésének ünnepére készülünk lélekben, hanem alkalmassá tesszük magunkat arra is, hogy fogadjuk azokat a szellemi, lelki ajándékokat, amelyeket a megváltó hoz nekünk. – emelte ki a megyéspüspök.
[Best_Wordpress_Gallery id=”426″ gal_title=”Királyhegyes templom”]
A csaknem százéves Szent Kereszt Felmagasztalása templom rekonstrukciója február végén kezdődött, a falak homlokzati- és belső, talajnedvesség elleni szigetelése, vakolatfelújítása, valamint festése történt meg. Új burkolat került az aljazatbetonra, felújították az elektromos hálózatot, padló- és a padfűtést alakítottak ki. Kicserélték a főbejárati ajtót, akadálymentesítették a bejáratot, térkőburkolattal látták el a főhomlokzat előtti területet. Megújult a kerítés, a szikkasztórendszer kiépítésével megoldódott a csapadékvíz elvezetése. A fűtéshez és az elektromos világításhoz szükséges energiát napelemek biztosítják.
[Best_Wordpress_Gallery id=”428″ gal_title=”Királyhegyes templom 2″]
Az apátfalvai és a királyhegyesi hívek adományaiból két új szobrot is állítottak, valamint restaurálták a templom hat régi szobrát, helyreállították a főoltárt, új szőnyegeket és sekrestyebútorokat vásároltak. Új misézőoltár, valamint új olvasóállvány is készült.
A hálaadó szentmisén részt vett Lázár János, a térség országgyűlési képviselője is, akinek közbenjárására a kormány egyházi épített örökség védelmére fenntartott keretéből a makói térségbe összesen mintegy 140 millió forint érkezett.