Meggyújtják a harmadik adventi gyertyát a kistelepüléseken

Maroslelén ma pénteken, Apátfalván szombaton, Földeákon, Királyhegyesen, Pitvaroson és Nagylakon vasárnap gyújtották meg a harmadik adventi gyertyát.
Maroslelén ma, pénteken délután 4 órakor folytatódik az adventi ünnepségsorozat a kézműves műhellyel, fél 6-kor a maroslelei könyvtár előtt a Maroslelei Zengő Óvoda-Bölcsőde Napraforgó kis- és középső csoportja ad műsort. (A gyerekeket Bozsóné Barta Ágnes intézményvezető, Kollár Anita óvodapedagógus és Benczéné Bozsó Erzsébet készítette fel). Majd meggyújtják a harmadik adventi gyertyát.
Apátfalván, a faluházban szombaton délután adventi kézműves foglalkozás kezdődik, nem csak gyerekeknek, s nyílik egyszerre három tárlat is: Bíró Antal fából készült munkái, a Popány méhészet mézes sarka valamint Farkas Attila playmobil kiállítása is látható lesz.
Fél 5-kor a székelykapunál gyújtják meg a harmadik adventi gyertyát, ünnepi műsort ad a templomban a Dózsa György Általános Iskola. Az ünnep hangulatát az 5 órakor kezdődött szentmise mélyíti el.
Földeákon vasárnap délután 4 órakor, a Szent László parkban gyújtják meg a harmadik adventi gyertyát, s tart ünnepi megemlékezést a római katolikus egyház.. Az ünnepi alkalomkor szeretetvendégségre várták a helybélieket, ami forralt bort, szaloncukrot jelent. A koronavírus veszélyhelyzet miatt elmarad az Idősek Ünnepe a községben.
Királyhegyesen az önkormányzat szervezésében gyújtottak adventi gyertyákat a művelődési ház előtt. A harmadikat vasárnap délután 4 órakor. Az ünnepségen közreműködnek a Hegyesi Dalkör, valamint a Csurgó Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai és a királyhegyesi gyerekek.
Nagylakon vasárnap délelőtt 10-kor Juhász András református esperes vár mindenkit a Szentlélek templomban kezdődő adventi gyertyagyújtásra, majd az azt követő szeretetvendégségre.
Pitvaroson a művelődési ház előtt vasárnap este 6 gyújtja meg a harmadik adventi gyertyát id. Rehák Károlyné, a helyi nyugdíjas klub vezetője, a jelenlévőkhöz Csonka Zsuzsanna evangélikus lelkész szól a jeles alkalommal.