Jó reggelt, Makó!

Hamarosan mindenki használhatja a jégpályát Makón, engedélyeztetés alatt az elkészült földeáki sportcsarnok.
Amint elkészül a belső részen a közösségi tér és a fűtött öltöző, az iskolások és a lakosság is használhatja a jégpályát. A Maros Télisport Egyesületet az önkormányzat is támogatja, ugyanis az iskolás csoportok jégkorcsolya bérlésének költségét magára vállalta a város.
Újra bejártuk a fürdőbővítés munkálatait, január elején kezdődik meg az új hátsó kültéri medence cölöpalapozása, ekkor 3-5 napig nem lehet majd használni a külső termálmedencét, ezenkívül azonban szinte mindig a vendégek rendelkezésére áll majd.
A Belügyminisztérium pályázatán – Lázár János hathatós támogatásával – nyert közel 20 millió forintot a pitvarosi önkormányzat, mely a támogatás mellé további 15 százalék, azaz 3 millió 529 ezer 410 forint önerőt biztosított az Dózsa György utca első szakasza rendbetételére A munkálatok hamarosan befejeződnek és az arra közeledők, illetve az ott élők használatba vehetik az utat.
December 2-án adta be az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges dokumentumokat a földeáki önkormányzat az elkészült sportcsarnokhoz. Hajnal Gábor polgármester bízik abban, hogy 30 nap alatt meg is kapják azt.