Földeáki sportcsarnok: már az engedélyeztetés zajlik

December 2-án adta be az engedélyeztetési eljáráshoz szükséges dokumentumokat a földeáki önkormányzat. Hajnal Gábor polgármester bízik abban, hogy 30 nap alatt meg is kapják azt.
– A múlt héten csütörtökön tudta beadni a földeáki önkormányzat az engedélyeztetési eljárásra a dokumentumokat, hiszen csak az ideiglenes gázbekötés történt meg a sportcsarnokban, azért, hogy a használatba vételt át tudja venni a beruházó BMSK – mondta érdeklődésünkre Hajnal Gábor polgármester. Hozzátette: a gázkazán és minden más is működik, ezért a működést ideiglenesről véglegessé változtatták, s erről kapták meg az utolsó dokumentumot.
Földeák polgármestere szerint vélhetően lesznek még hiánypótlások, de csak kisebb dolgok miatt.
A polgármester azt is elmondta, hogy az engedélyeztetési eljárás határideje jogszabály szerint harminc nap, mely még harminccal hosszabbítható meg.
– Bízom benne, hogy januárban, legkésőbb az iskolai tanév második féléve kezdésére át tudjuk adni a sportcsarnokot a gyerekeknek. Ilyen közel még soha sem voltunk a sportcsarnok birtokbevételéhez. A hátralévő időt már ki tudjuk várni – mondta Hajnal Gábor polgármester.
Mint arról korábban már beszámoltunk, október végén lezajlott az épület átadása és átvétele, a kivitelezőtől akkor vette át a polgármester a sportcsarnok kulcsait.
Már a tavaly szeptember 9-i alapkőletétel előtt is végeztek földmunkát a leendő épület helyén. Az alapkövet Lázár János országgyűlési képviselő, Hajnal Gábor polgármester, Juhász Roland, az állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tette le a Návay Lajos Általános Iskola udvarán.
A Návay Lajos Általános Iskola udvara Gagarin utca felőli szélén épülő sportcsarnok építési engedélyre benyújtott terveit tavaly augusztusban kapta meg az önkormányzat. A sportcsarnok építése több, mint két évet csúszott, ugyanis az eredeti kormányhatározat szerint nem a község által kért és az iskolai gyermeklétszám által indokolt „C” típusú, 20×40 méteres küzdőtérrel rendelkező sportcsarnok, hanem egy kisebb épült volna meg.
A község vezetése – Lázár János országgyűlési képviselő hathatós támogatásával – végül elérte, hogy a kormány új, a földeákiak igényének megfelelő sportcsarnok építését jelölte meg célként. Az eredeti becslések szerint költségeit másfél évvel ezelőtt 500-700 millió forint közé becsülték, végül 907 millió forintot biztosított rá a kormány. A beruházás, mely a község életében a csatornázás után a második legnagyobb, teljes egészében állami beruházásként zajlik, a helyi önkormányzat csak egyetlen, de meglehetősen jelentős dolgot biztosított hozzá: a szükséget helyszínt.