Minden magyar felelős minden magyarért!

Emlékeinkben még elevenen él a 23 millió románnal való riogatás, írta közösségi oldalán a 17 évvel ezelőtti kettős állampolgárságról szóló népszavazásról a térség országgyűlési képviselője.
– A 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor a baloldal egyszer már elárulta a határon túli magyarokat. Emlékeinkben még elevenen él a 23 millió románnal való riogatás. Hódmezővásárhelyen azonban eredményes volt a népszavazás, mi már akkor is igent mondtunk a nemzet határokon átívelő egyesítésére. Az összefogás jeleként hoztuk létre a tiszteletbeli polgári címet, amelyet több mint 20.000 határon túli polgártársunk kapott meg az évek során. A 2010-es kormányváltáskor pedig az első lépéseink között szerepelt, hogy megadjuk a határon túli magyar testvéreinknek a kettős állampolgárságot. – emlékeztetett Lázár János.
Eközben Márki-Zay Péter „betelepített migránsokról” beszél, miközben a hazánkban legálisan letelepedők nagy része vélhetően kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyar. Ne hagyjuk, hogy a baloldal ismét egy aljas politikai játszma oltárán áldozza fel a nemzet egységét! Csak együtt lehetünk sikeresek a Kárpát-medencében. – fűzte hozzá a politikus posztjában.