Járdaprogram 2022 – a Hajnal utcában is nagy felújítás várható

Testületi ülésen döntöttek arról nemrég a képviselők, hogy jövőre mintegy 500 millió forintból újítanak fel járdákat a városban. A következő hetekben végigvesszük a körzeteket és megnézzük hol milyen javítások várhatóak.
Komoly összeget fordíthat a város 2022-ben az egyes körzetek járdáinak rendbetételére, miután Makó mintegy 360 millió forint kormányzati támogatást kapott erre a célra, amelyet saját költségvetésből 150 millió forinttal egészít ki az önkormányzat.
A felújítás érinti a város összes körzetét, az utcákról már megtörténtek az egyeztetések a képviselőkkel városrészenként mintegy 1800 négyzetméter járdaszakasz felújításáról. Az árajánlatok és a közbeszerzés függvényében még kisebb mértékben változhat a lista, de az már most is jól látszik, hogy melyek azok a helyszínek, ahol biztosan lesz felújítás.
A körzetek képviselőivel ezeket fogjuk végigvenni a következő hetekben, harmadikként Varga Ferenc körzetében jártunk. Mint megtudtuk tőle jövőre három utcára összpontosítja majd a keretét, amelyek járdái mostanra már nagyon rossz állapotban vannak, közlekedésre alkalmatlanok.
– Nagyon fontosnak tartom, hogy a Hajnal utcát rendbe tegyük, hiszen egyrészről a Deák Ferenc utca gyönyörűen megújult már, másrészről pedig itt található a piac hátsó bejárata, és ez nagy forgalommal jár, miközben elég rossz állapotban van már a járda. – hangsúlyozta portálunknak a körzet képviselője.

Az utca mindkét oldala új térköves járdát kap majd, és a biciklitárolók környezete is megújul, számolt be róla Varga Ferenc. A körzetben a program érinti majd a Lendvai utcát is, amelynek egyik oldala hozzá tartozik, a másik pedig Mágori Andráshoz, mindkettőt felújítják. Rendkívül aggasztó állapotok vannak a Dembinszky utcán is ezért harmadik utcaként az itteni járda felújítása van betervezve a 2022-es járdaprogramba.
