A turizmus jövőjéről zajlott konferencia Makón

Makó kitörési pontja és jövője a turizmus, ezért is kiemelten fontos megismernünk annak szakmai hátterét, a legfrissebb kutatások eredményeit. – hangsúlyozta közösségi oldalán a polgármester.
A Kulturális Szalonban tartott „A jövő turizmusa – a turizmus jövője” című szakmai rendezvényen köszöntöttem az előadókat és résztvevőket, ahol a magyar turizmus jövőjéről, a desztináció víziójáról és pozíciójáról értekeztünk, megismerkedtünk a hazai, ezen belül a desztinációt érintő kutatási eredményekkel, a Magyar Turisztikai Ügynökség neves szakemberei vezetésével. Makó kitörési pontja és jövője a turizmus, ezért is kiemelten fontos megismernünk annak szakmai hátterét, a legfrissebb kutatások eredményeit, hogy ezen ismeretek birtokában egyre hatékonyabban tudjuk kiaknázni városunk és térségünk turisztikai lehetőségeit. – írta posztjában Farkas Éva Erzsébet.