A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal kiemelt célja a munkaerő-fejlesztés

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal a csökkentett munkaidő, valamint a vállalkozók munkaerő piaci támogatása mellett kiemelt partnerként vesz részt a kormány által támogatott, a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítás című szakmai projektben, melynek célja, hogy minél több munkavállaló részesüljön olyan képzésben, kompetenciafejlesztésben, amellyel a vállalatok termelékenysége növekszik, így a gazdaság tovább erősödhet.
A szakmai projekt nyitórendezvényén Csongrád-Csanád megye kormánymegbízottja, Juhász Tünde elmondta, az elmúlt másfél év olyan helyzeteket teremtett, amely a kormány részéről ismételten megmutatta azt a képességet, amely ebben a nehéz helyzetben is támogatni, segíteni tudja a munkavállalókat.
Megtiszteltetés számunkra, hogy az Innovációs és Technológia Minisztériummal közösen, a megyei kormányhivatalokkal együttműködésben részesei lehettünk a projekt szakmai alapjainak meghatározásában, valamint az ehhez szükséges informatikai fejlesztések kialakításában, az abban való közreműködésben
– fogalmazott a kormánymegbízott.

Juhász Tünde hangsúlyozta: kiemelt partnerként az elektronikus ügyintézésben valamennyi, az ország különböző területeiről érkező munkáltatói kérelmek fogadása a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalban valósul meg. A felülvizsgálatot követően hiánypótlási döntési javaslattal továbbítják azt a területileg illetékes kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya számára.
Mindemellett telefonos ügyfélszolgálatot és központi email címet is működtetünk, hogy a pályázóktól, más szervezetektől érkező kérdéseket megválaszoljuk – emelte ki a kormánymegbízott, aki hozzátette: a program október elsején indult, a támogatási igényeket pedig előreláthatólag 2025. december végéig lehet majd benyújtani.
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár gratulált a vállalkozók és kormányhivatali dolgozók számára, amiért az elmúlt egy évtized során közösen mintegy 1 millió új munkahelyet teremtettek Magyarországon.

Az államtitkár kiemelte: a magyar gazdaság történetében az elmúlt 11-12 év jelentette a legnagyobb növekedési periódust.
Ezért mindenképpen elismerés illeti a vállalkozókat, gondoljanak bele, hogy mennyire nehéz volt az elmúlt tizenegy év, mennyi munkahelyet őriztek meg a nehézségek során, mennyi munkahelyet teremtettek közvetlenül, vagy a beszállítóikon keresztül. Azért vagyunk most itt, hogy megnyerjük a 2020-as évtizedet is
– fogalmazott.
György László szerint a technológia olyan robbanásszerűen fejlődik, hogy a fejlődéssel való lépéstartás önmagában kihívás.
Ezért hoztunk létre egy olyan felnőttképzési rendszert, amely lehetőséget biztosít a munkáltatók számára arra, hogy rugalmasan reagáljanak a technológia változásaira, a technológiai változások által megkövetelt képességek elsajátítását pedig biztosítsák a munkavállalóik számára – hangsúlyozta.

György László prezentációban mutatta be az Innovációs és Technológiai Minisztérium felnőttképzési rendszer megújításával kapcsolatos intézkedéseit, valamint szót ejtett a következő időszak kiemelt feladatairól is.
Fotók: Gémes Sándor