Padokkal és kerékpártárolókkal könnyebbedett az élet Földeákon

Hallgatott az önkormányzat a helybéliek igényeire.
Újabb, a földeákiak mindennapjait komfortosabbá tévő lépéseket tett a minap a helyi önkormányzat, megkönnyítve mindenki, de elsősorban az idősebbek és a kisgyerekes édesanyák, édesapák mindennapjait.
A Szent László téri buszmegállóhoz azért helyezte ki padokat, hogy az idős (és persze a kevésbe idős, fiatal vagy örök fiatal), a buszra váró helybéliek le tudjanak ülni, ha nagyon korán érkeztek ki a buszhoz, vagy egyszerűen csak pihenni szeretnének, vagy a nehéz táskájukat, csomagjukat szeretnék letenni valahová, de nem maguk mellé a földre. Így nemcsak kényelmesen várhatják az érkező járművet, de táskájukkal sem sározzák vagy koszolják össze se a saját, de a mások kabátját, ruháját sem. És persze a buszülést sem!!!
Hasonlóan a kényelmi faktort növelték a játszótérnél, ahová kerékpártárolókat helyeztek ki, miután a helybéliek jelezték az a községházának, hogy bizony azokra szükség ezekre itt is.
Így aztán a gyermekeiket kerékpárral játszani vivő kismamáknak és kispapáknak, azaz anyukáknak és apukáknak már nem a közeli fákhoz, vagy a játszótéri elemekhez kell letámasztaniuk.

A helybéliek komfortérzetét az utóbbi időkben egyébként két remek beruházás is emelte, az egyik az új piac építése, míg a másik a sportcsarnok elkészülte volt.
A tavasz óta működő 195 és fél négyzetméteres új földeáki termelői piac megépítésére 50 millió forint vissza nem térítendő, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése által biztosított támogatást nyert a községi önkormányzat.
A kínai bolt mögötti területen már tavaly elkészült a 20 vállalkozónak és őstermelőnek is helyet biztosító piac. A két üzlethelyiségét az építmény előtt korábban álló két bódéban működött zöldség-gyümölcsárus lángossütő rendelkezésére bocsátották. A fedett épületben nyilvános mosdó is működik, a helyi piactörténetben először.
Avatás előtt áll a Návay iskola udvara Gagarin utcai részén épült sportcsarnok, mely kulcsait és az összes az épülethez kapcsolódó dokumentumot is már a községházán őrzik. Így az önkormányzatnál nekiláttak a a használatbavételi eljárás megindításához.
Ahogy arról korábban már többször is beszámoltunk, a Návay Lajos Általános Iskola udvara Gagarin utca felőli szélén épülő sportcsarnok építési engedélyre benyújtott terveit tavaly augusztusban kapta meg az önkormányzat. A sportcsarnok építése több, mint két évet csúszott, ugyanis az eredeti kormányhatározat szerint nem a község által kért és az iskolai gyermeklétszám által indokolt „C” típusú, 20×40 méteres küzdőtérrel rendelkező sportcsarnok, hanem egy kisebb épült volna meg.
A község vezetése – Lázár János országgyűlési képviselő hathatós támogatásával – végül elérte, hogy a kormány új, a földeákiak igényének megfelelő sportcsarnok építését jelölte meg célként. Az eredeti becslések szerint költségeit másfél évvel ezelőtt 500-700 millió forint közé becsülték, végül 907 millió forintot biztosított rá a kormány. A beruházás, mely a község életében a csatornázás után a második legnagyobb, teljes egészében állami beruházásként zajlik, a helyi önkormányzat csak egyetlen, de meglehetősen jelentős dolgot biztosított hozzá: a szükséget helyszínt.