Tizennyolc eltűnt személyt keres a makói rendőr kapitányság

A legfiatalabb eltűnt csak 12 éves, míg a legidősebb 81. Több fiatalkorúról a múlt héten szökdösött el, de van olyan férfi, akiről több, mint 21 éve senki sem tud semmit.
Nagy Istvánné Szűcs Ágota 2013. április 2-án távozott ismeretlen helyre, s azóta senki sem hallott felőle. A 161-165 centiméter magas, sovány asszonynak eltűnésekor festett szőke volt a haja, sápadt, halovány az arcszíne és ismeretlen a szeme színe.
2011. november 20-a óta nem lehet tudni, hol van az 1959-es születésű Asztalos Jánosné Csendes Mária, az eltűnésekor aranybarna, sűrű hajú, szeplős fehér arcbőrű nőt azóta sem látta senki, s életjelet sem adott magáról.
Balogh Erzsébetről 2010. július 7-e óta nem lehet tudni semmit. Az 1954-ben született nő, amikor utoljára látták, szőke hátrafésült frizurát hordott.
Senki sem tudja, jelenleg hol tartózkodik Csókai Tivadar. Az 1976. március 25-én született kékeszöld szemű, sötétszőke hajú férfit, akinek különös ismertetőjele, hogy nyúlajka van, illetve a karon falcolás nyomot, az alkarján női nevek olvashatók. Ezek egyike a „hajnika…”.
Róla 2008. január 6-a óta, azaz majd 14 éve nem lehet tudni, hogy hol lehet.
Az 59 éves, kisvárdai születésű Horváth Mária holléte idén május 29-e óta nem ismert. Az asszony 156-160 centiméter magas, s 101-120 kilós, azaz kövér testalkatú-
2000. április 14-én, azaz több, mint 21 éve tűnt el az 1956-ban született Kovács András. A fehér bőrű, rövid barna hajú férfi hollétéről azóta sem tud senki semmit.
A most 81 esztendős, 176-180 centiméter magas, őszes hajú Simon Györgyről idén május 16 óta nem tudják, hol lehet.
Bernáth Gabriellát idén október 19-e óta keresik, a szegedi születésű, 16 éves tini hollétéről azóta sem lehet tudni.
Idén augusztus 18-án tűnt el Makóról a Szentesen 2009-ben született Rostás Sándor Gusztáv. A csak 12 éves fiú, köpcös testalkatú, 151-155 centiméter magas rövid sötétbarna hajú és barna szemű.
Október 3-a óta nem adott magáról életjelet a 19 éves Daróczi Amanda. Az eltűnt lány 156-160 centiméter magas. Vékony testalkatú, hátig érő, barna hajú és barna szemű.
A Makón 1959-ben született Cseh Antalt 2016. november 24én tűnt el, s azóta nem lehet tudni, hogy hol van, vagy mi történt vele. A 161-165 centiméter magas férfi mindkét karján műtéti hegek vannak.
A 13 éves Horváth Henrik Kevinről idén október 30. óta nem lehet tudni, hogy hol van, a 14 éves Jenei Zsolt november 4-én, azaz a múlt hét csütörtökjén tűnt el.
A 16 esztendős Kolompár Dávid Rolandot sem találják november 4-e óta.
A 13 éves Szépkuti Márk tartózkodási helyéről november 5-én távozott ismeretlen helyre.
A 16 éves. 156-160 centiméter magas, vékony testalkatú, barna, hátig érő hajú és barna szemű Kis-Túri Bettináról november 6-a óta nem lehet tudni, hogy hol van.
A 16 éves Mihály Ramóna Viola is november 5-én tűnt el, míg a 14 éves Mihály Tiborról november 4-e óta nem lehet tudni, hogy hol tartózkodik.
Aki bármelyik keresett személyről tud valamit, azt kérik, hogy értesítse a Makói Rendőrkapitányságot, akár személyesen, a Csanád vezér tér 13. szám alatt, vagy hívja a
6/62 511-260-os telefonszámot. Vagy ha van még ilyen berendezése, faxot is küldhet a 06/62-511/280-es számra.