A környezettudatosság és a karitatív tevékenységek is fontosak a József Attila Gimnázium diákbizottsága számára

Nagy hagyománya van a Makói József Attila Gimnáziumban a diákönkormányzatnak, vagy ahogy az iskolában hívják, Iskolai Diákbizottságnak (IDB), ahol a szórakoztató programok szervezése mellett a környezetvédelem, a jótékonysági felhívások, valamint a jogok ismertetése is fókuszba kerül.
– Az Iskolai Diákbizottságnak több célja is van, egyrészt egy programszervező célja, aminek lényege, hogy változatos iskolai programokkal szórakoztassuk a diákságot, ebbe beletartoznak olyan szisztematikus napok, amelyeken a közösségszervezés mellett valamiféle karitatív funkciót próbálunk betölteni, vagy adott esetben a környezettudatosságra próbálunk nevelni – emelte ki Huszár Szabolcs, az IDB patronáló tanára.
Ennek közel húszéves hagyománya van, amely a Szuperosztály vetélkedő nevet viseli, melyet a diákönkormányzat hozott létre. A vetélkedő különböző állomásokból áll, egész évben versenyezhetnek egymással a tanulók, a diáknapot követően pedig ki is hirdetik az év Szuperosztályát, mind az általános iskolások, mind a gimnazista korosztály esetében.
Aláhúzta továbbá, hogy a programszervezés mellett másik funkciója a diákönkormányzatnak, hogy a diákokat a jogaikról, illetve a megfelelő jogvédelemről tájékoztatják. Ezzel kapcsolatban olyan rendezvényeket is próbálnak létrehozni, ahol a diákok képet kaphatnak milyen gyermek- és diákjogok, valamint felnőttként milyen jogaik és kötelességeik vannak.
– Ha ezt időrendben nézzük, akkor az idei tanévben már az alakuló közgyűlés után a környezettudatosság jegyében papírgyűjtést szerveztünk, amelyben szintén versenyeztek az osztályok, de mindig kapnak egy kis támpontot a szelektív hulladékgyűjtésről, a környezettudatosságról vagy előadás formájában, vagy jelen esetben plakátokat helyeztünk ki – fogalmazott.
November 20. a gyermekjogi világnap, melyhez köthetően több osztály is projektfeladatokon dolgozik, plakátokat készít, e mellett a diákönkormányzat is készített egy közel 40 darabos molinót, ezek az iskola aulájában kapnak majd helyet.
Huszár Szabolcs arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a legutóbbi diákgyűlésen a karácsony előtti programok is fókuszba kerültek: az egyik kedvenc programjuk a jótékonyság jegyében a cipősdoboz akció, ahol rászoruló gyerekeknek gyűjtenek adományokat. Ebből volt, amikor 100, máskor 365 darab jött össze.
– A diákok abban versenyeznek, hogy melyik osztály hoz több ilyen ajándékdobozt, de ennél fontosabb az, hogyha valaki örömet tud szerezni a rászoruló gyerekeknek – mutatott rá. Elmondta továbbá, hogy hagyománynak számít a szaloncukor akció is, amikor üzenetet küldenek egymásnak a diákok, de az idei évben a ciki pulcsik versenyét is meghirdetik a téli szünet előtti utolsó tanítási napon.
– Igen sokrétű a munka, sok az aktív, jól működő diákbizottsága van az iskolának, ami remélem, hogy az elkövetkezendő években tovább fejlődik, és itt megfogalmaztuk, hogy önállósodik, hogy a patronáló tanár szerepe az egyre inkább csak a terelgető, nem pedig a kiötlő és szervező legyen – húzta alá Huszár Szabolcs, aki rámutatott arra is, hogy a járványügyi helyzet következtében az online tér felé is nyitottak.

Igaz Henrietta immáron negyedik éve vesz részt a diákbizottság munkájában, mint osztálya elnöke. Portálunknak elmondta, kilencedikben mindenképpen ki szerette volna venni részét a munkából, ráadásul édesanyja is IDB elnök volt.
Feladatai közé tartozik, hogy az osztályát tájékoztassa az újdonságokról, amely – mint elárulta – sokat segített számára abban, hogy megtanuljon az osztály előtt beszélni, ráadásul mivel osztályonként három IDB tag van, így van, akire támaszkodhat.
Véleménye szerint az osztálya nagyon jól kiveszi részét az iskola életéből, hiszen a korábbi években is volt iskolarádió vezetésére lehetőség, és három éven keresztül az ő osztálya vette ezt kézbe, de a diáknapi ötletelésben is részt vettek, továbbá az iskola fejlesztése terén is volt javaslatuk, az azóta megvalósult léghoki asztal például, amelyet minden szünetben használnak.
Az IDB patronáló tanára kiemelte, összességében a diákok érzékelik, hogy mivel próbálják nagyon demokratikusan működtetni az iskolát, és ha van egy kérésük, az meghallgatásra kerül és megvalósul. Példaként hozta a bárszékek és kanapék beszerzését, és a pingpong- valamint csocsóasztal vásárlását is többek között, amely ötletek diák közvélemény-kutatások után születtek meg.
– Ha ez így működik, akkor ők is aktívabbak lesznek, szerintem ez egy hosszútávú folyamat, hogy több olyan osztály legyen, mint a Heni osztálya, hogy érezzék, hogy van értelme egy IDB gyűlésnek, nem pedig egy dokumentációs pont egy táblázatban – szögezte le Huszár Szabolcs.