Terepfutóként állt dobogóra az ultrafutók versenyén Panyor Krisztina

A makói sportoló előző hétvégén Szegeden, a VII. U.R.H. 6 órás futáson vett részt, ahol összesen 52 kört, azaz 60,4 kilométert futott, megszerezve ezzel abszolútban a harmadik, korosztályában pedig a második helyezést.
Panyor Krisztina a Makó Híradónak elmondta, most először vett részt a szegedi Partfürdőn megrendezett ultrafutáson, ahol a cél, hogy 6 óra alatt a versenyző a legtöbb kört teljesítse.

Mint megtudtuk tőle, mindez számára kissé idegen volt terepfutóként, de kihívásként tekintett rá, így a versenyre hangolt edzéstervvel készült az új megmérettetésre, amelyet nagyon jó iramban tudott elkezdeni, az idő felénél lévő holtpontot pedig le tudta küzdeni, és gyorsítani tudott.
– Nagyon örültem annak is, hogy abszolútban is sikerült harmadik helyezést elérnem terepfutóként, büszke is vagyok magamra, mert ez tényleg egy más világ – osztotta meg örömét portálunkkal Panyor Krisztina.
Fotók forrása: Panyor Krisztina