Ugrai Panna Európa legjobbjaival versenyez Kazanyban

Kedden elrajtolt a Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság Kazanyban, ahol a Hód Úszó SE reménységének, Ugrai Pannának is szurkolhatunk.
Panna a Rómában rendezett Ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett bronzérmével vívta ki a jogot, hogy mindössze 17 évesen részt vehessen a felnőtt kontinensviadalon.
A keddtől vasárnapig zajló versenyprogramban Panna 7 számban teszi próbára magát, 50, 100, 200m hátúszásban, 100 és 200m vegyesen, 50 és 200m gyorson is rajthoz áll.
„Az úszásokat eddig nagyon jól éreztem, úgyhogy reménykedve várom a versenyszámaimat. Örülök, hogy itt lehetek, és nem csak azért, hogy úszhatok, hanem azért is, mert testközelből láhatom a nagy világklasszisokat és együtt versenyezhetek velük. Ez rengeteg tapasztalatot nyújthat” – mondta el kérdésünkre Ugrai Panna.
Máté Hunor itthonról szurkol tanítványának, reményei szerint minél több versenyszámban a középdöntőbe tudja verekedni magát.
Panna kedden magyar idő szerint 8:42-kor 50m gyorson áll rajtkőre. A fiatal sportoló úszását az M4 Sporton élőben követhetjük!
Az eredményekről folyamatosan beszámolunk!