Vásárhelyi strandvezető: visszanéztük a kamerafelvételeket, nem láttunk kukkolót

Ezzel együtt gyorsan megjavíttatták a megrongált ablakokat, melyek üvegfóliáját belülről kaparhatták le.
Két héttel ezelőtt írtuk meg egyik olvasónk jelzése alapján, hogy a strand női öltözőinek két ablakán valaki vagy valakik lekaparták 10-15 centiméteren az üvegfóliát, és azt is, hogy kukkolót is vélt arra ólálkodni egyik este olvasónk.
Katona Zsolt, a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda ügyvezetője azonnal lépett az ügyben, megcsináltatták az ablakokat, és elmondása szerint még aznap visszanézték a kamerafelvételeket is.

„Be van kamerázva végig az a terület, és ahogy láttuk a cikket, azonnal vissza is néztük a kamerafelvételeket, nem láttunk kukkolót. Egyébként az üveget belülről lehet csak lekaparni, amit azóta helyre is hoztunk” – mondta az ügyvezető, aki kiemelte, az egyik szóban forgó ablak egyébként is egy tükrös falra néz, voltaképpen egy folyosóra, nem közvetlenül az öltözőre, a másik pedig egy takarító raktárra.

Katona Zsolt bevitt bennünket a szóban forgó területre is, valóban, egy folyosó van ott, nem közvetlenül a női öltöző.
