A vidék bölcs döntésére várva – nemzetstratégiai ágazat lesz az agrárium, vagy újra lesüllyed, ez 2022 tétje!

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Szél István, a kamara Csongrád-Csanád megyei elnöke szerint az utóbbi években jelentős előrelépést értünk el a vidékfejlesztésben, 2022-től viszont történelmi léptékű beruházások következhetnek, amennyiben hatalmon marad a jobboldali kormányzat. A vidék jön, vagy a vidék megy – ez a választás fő kérdése azok számára, akik szerint véget kell vetni annak, hogy Budapestországban élünk. A két szakembert a NAK Csongrád-Csanád megyei szakmai napján kérdezte a Promenad24. Páros nagyinterjú!

• ► A magyar kormány kimaxolta a Közös Agrárpolitikában rejlő lehetőségeket azzal, hogy 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít 2021-2027 között a Vidékfejlesztési Programban. Magyarország, a magyar agrárium ledolgozhatja az EU-csatlakozás óta összeszedett hátrányát.
• ► Brüsszel nem érdekelt abban, hogy érdemben előre tudjanak lépni a magyar agráriumból élők, ott blokkolják a terveinket, ahol csak tudják. Erős nemzeti érdekérvényesítésre van szükség.
• ► Ha 2022-ben a Fidesz-KDNP nyer, akkor a vidék jön. Ha a baloldali ellenzék kerül hatalomra, akkor a vidék megy – szétverik a felépített rendszereket. Súlyos üzenet az agrárium szereplőinek, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje földadót akart kivetni városában.
• ► Az agrárium nemzetstratégiai ágazattá vált. Jó esély van rá, hogy Magyarország olyan agrárország legyen, mely jó ár-érték arányban képes ellátni saját lakosságát, egyúttal komoly exportpiacok igényeit is kiszolgálja. Ehhez tovább kell haladni a megkezdett úton. Ha úgy tetszik: be kell rúgni a kiharcolt tizenegyest.
• ► Az Európai Unió szűk látókörű vezetői haszonleső politikusok, akik a rövid távon megszerezhető (bel)városi szavazatokért feláldoznák az agrárium, a vidék jövőjét. Benne van a pakliban, hogy Timmermans és társai szabadon engedik az összes baromfit és marhát, vagy belebuknak a saját logikai bukfenceikbe?

Mi volt a legfőbb célja a Csongrád-Csanád megyében tett egynapos látogatásának?

Győrffy Balázs: Elnökként fontos feladatomnak tartom, hogy időről időre végiglátogassam a megyei vezetőket és a megyei gazdákat, élelmiszer-ipari szereplőket, s végigbeszéljük az aktuális országos és helyi ügyeket. A közvetlen találkozás élménye révén sokkal jobban meg lehet érteni és ismerni az egyes megyében felmerülő problémákat, kérdéseket. Ennek érdekében a Csongrád-Csanád megyei utam során nemcsak a kamara megyei tisztségviselőivel beszélgettem, de egy üzemlátogatást is tettünk, hogy a reálgazdaság szereplőivel is egyeztethessek.

Csongrád-Csanád megye milyen speciális szempontokkal járul hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos stratégiájához, működéséhez?

Szél István: Csongrád-Csanád egy a mezőgazdasági kultúrájáról híres megye, mely földrajzilag a Tisza által kettéosztott, egyik része aktív szántóföldi kultúrájával tűnik ki, a másik felében inkább a kertészeti és kis családi gazdálkodások jellemzőek. Ahogy mondani szokás, a Tisza egyik oldalán ragad, a másik oldalán nem ragad a csizma. Társadalmi életünk rendkívül gazdag, hatvan településen harminc gazdakör, valamint a megyei kamara is színes, változatos lehetőségeket kínál, és fontos szerepet játszik az információáramlásban. A kamara Csongrád-Csanád Megyei Szervezete az elmúlt időszakban komoly javaslatokkal rukkolt elő: ilyen volt például, hogy a jégkármérséklő rendszert terjesszük ki a Vajdaságra is, s a Homokhátság vízgazdálkodásának megoldására is országosan egyedülálló elképzelésünk van. Ebben a homokháti beruházást egy a Marosból a Mezőhegyesi Ménesbirtokig vezető rendszer egészítené ki, melynek révén több ezer dél-alföldi gazda számára tennénk lehetővé az öntözést.

Hiába gáncsoskodik Brüsszel, 100 ezer helyett 1 millió hektárt kell öntöznünk!

Valóban nagyszabású elképzelésekről van szó, de világosan látszik, hogy a brüsszeli baloldali politikai, gazdasági lobbicsoportok, az EU különböző intézményei ott blokkolják a magyar öntözésfejlesztési terveket, ahol csak lehet. Milyen esélyt látnak arra, hogy érdemben növelni tudjuk az öntözött területek nagyságát?

Szél István: Agyrém az egész! A napnál is világosabb, a brüsszeli érdekkörök azon mesterkednek, hogy a magyarországi agráriumból élők ne tudjanak úgy érvényesülni, mint más uniós gazdák.

Győrffy Balázs: Kézzelfogható, hogy Brüsszel konzerválni akarja a más EU-s országok számára előnyös, számunkra kedvezőtlen helyzetet. Miközben nettó vízexportőrök vagyunk, azt kell elszenvednünk, hogy az uniós átlaghoz képest négy-ötször kevesebb területet öntözhetünk idehaza. A helyreállítási alapból nagyszabású öntözésfejlesztési programot akartunk megvalósítani, amit Brüsszel elgáncsolt. Jelenleg hazai forrásokból igyekszünk megvalósítani terveinket – évi 17 milliárd, tíz évre 170 milliárd forintól van szó –, amelynek rendelkezésre állása elengedhetetlen a vízgazdálkodási fejlesztéshez szükséges alapfeladatok ellátáshoz. Ezt bölcsen felhasználva jelentős előrelépést érhetnénk el. Ezért harcolunk azért, hogy az EU megadja azt, ami Magyarországnak jár. Döbbenetesnek tartom, hogy jelenleg harmadannyi területet tudunk öntözni, mint harminc évvel ezelőtt. Ha komolyan gondoljuk Magyarország fehérje- vagy vetőmagprogramját, akkor a mostani 100 ezer helyett 1 millió hektárt kellene öntöznünk. Erre kell tehát törekednünk, s örömmel látom, hogy a gazdálkodók is elkötelezettek az iránt, hogy szintet lépjünk. Falugazdászaink parcellaszintű felmérést készítettek az igényekről, s ebből is látszik, hogy az öntözést leginkább vízjogi, adminisztratív akadályok gátolják, a szétaprózódott birtoktestek, az öntözésre alkalmas felszíni vízkészletek hiánya, valamint az európai vízkeretirányelv megkötik a kezünket. Jó úton indult el a magyar kormány, de még sok fontos feladat vár ránk a következő években.

Kiemelt jelentőséggel bír az Orbán-kormány azon döntése, hogy a vidéki Magyarország megújítása, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének fejlesztése érdekében az eddigi 15 százalékról az uniós szinten is rekord magasnak számító 80 százalékra emeli a nemzeti társfinanszírozás mértékét, s 2021-2027 között 4265 milliárd forint hazai forrást fordít a vidékfejlesztésre. A jobboldal világossá tette, hogy a vidékre Magyarország jövőjeként, legfontosabb bázisaként tekint. Önöknek mit üzen ez a kiállás?

Szél István: Büszkék vagyunk rá, hogy 2018-ban a NAK tette le azt a vidékfejlesztési tervezetet a kormány elé, melynek a gyümölcse mostanra beérett!

Győrffy Balázs: Valóban, annak köszönhetően tudtuk megfogalmazni a javaslatainkat, hogy mivel élő kapcsolatot tartunk fenn a vidék szereplőivel, értjük a problémáikat, felvetéseik alapján kellő időben konkrét programtervet tudunk letenni a politika asztalára, melynek megvalósítása előbbre viszi az ágazatot. Személy szerint is nagy boldogság és komoly visszaigazolás számomra, hogy a kormányzat megkérdezi és meghallgatja a kamara véleményét. Úgy gondolom, Magyarország kormánya a vidék szempontjából a lehető legjobb döntést hozta meg azzal, hogy kimaxolta a Közös Agrárpolitikában rejlő lehetőségeket. Azzal, hogy a 2-es pillérből 25 százalékot áttettünk az 1-es pillérbe, elértük, hogy miközben a hektáralapú kifizetések bázisa szinten maradt, sőt, 1,2 százalékkal növekedett, a 2-es pillérben maradt forrásokat a kormány 80 százaléknyi hazai forrással kiegészítve történelmi léptékű fejlesztési esélyt kínálhat a vidéknek. Ez azt jelenti, hogy az EU-ból érkező pénz gyakorlatilag megötszöröződik a vidékfejlesztésben, ilyen mértékű, a vidék melletti kiállásra még nem volt példa az unió történetében. Kötelességünk és felelősségünk, hogy éljünk ezzel a lehetőséggel!

Tekintsünk a számok mögé: mit jelenthet a magyar vidék számára ez a 4265 milliárd forintos csomag, mire lehet elég, hová lehet ez által előrelépni a következő időszakban?

Győrffy Balázs: Rengeteget javíthat Magyarország versenyképességén. Tudni érdemes, hogy ebben a keretben lesznek 100 százalékos támogatási intenzitású programok, de lesz egy körülbelül 3 ezer milliárdos rész, ahol a gazdasági élet szereplőinek is hasonló nagyságrendű összeget kell a támogatás mellé rendelniük, összességében tehát egy 7 ezer milliárdnál is nagyobb csomagról beszélhetünk. Ezzel a tőkeinjekcióval a magyar agrárgazdaság lehetőséget kap arra, hogy ledolgozza az uniós csatlakozásunk óta – például a lengyelekkel szemben – összeszedett hátrányát. Visszatekintve teljesen egyértelmű, hogy a csatlakozás utáni, 2004-13 közötti vidékfejlesztési programok csalódást jelentettek Magyarország számára. A kiskereskedelmi láncokkal folytatott egyeztetéseink is visszaigazolják, a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően mostanra kezdenek versenyképesebben termelni a magyar gazdálkodók és feldolgozók, egyre jobb árakon kínálják a vitathatatlanul magas minőségű termékeiket. Ha ezt a feldolgozottsági színvonalat tovább tudjuk növelni, s ha az alapanyag-előállításban még hatékonyabbá válunk, akkor egészen elképesztő távlatok nyílnak a magyar agrár- és élelmiszer-gazdaság számára. Most nem a forrás a szűk keresztmetszet, hanem a jó ötlet: a megvalósítható, hosszú távon prosperáló gazdasági ötletek határozzák majd meg a fejlődés dinamikáját.

Szél István: Ha valaki kitalál valamit, s szeretné megvalósítani, akkor a forrás rendelkezésre fog állni. Erős gazdálkodókra van szükség remek, innovatív elképzelésekkel.

Győrffy Balázs: Az alapanyag-előállítástól a késztermék felé szeretnék elmozdulni. Arra biztatjuk például a zöldség- gyümölcstermelőket, próbálják meg nem lédig áruként értékesíteni a termékeiket, hanem törekedjenek a csomagolásra, a márkázásra, így juttassák el azokat a fogyasztókhoz, hogy náluk csapódjon le a hozzáadott érték.

„Földadót a kuláknak!” – a baloldal nem tud szabadulni a kommunista logikától

Hogy látják, mennyire nyitottak a magyar gazdák erre a változásra?

Győrffy Balázs: Kifejezetten ott látjuk a fogadókészséget, ahol van olyan utánpótlás a családi gazdaságban, amely céltudatosan végezte felsőfokú tanulmányait, külföldi tapasztalatokat szerzett, s innovatív ötletekkel hazatérve készül átvenni a stafétát. A saját környezetemben is számos példát találok erre, a környékünkön vannak, akik soha nem termeltek dinnyét, és most hatalmas sikerrel vágtak bele. Jómagam egy szövetkezetben gazdálkodom, százan vagyunk közel 10 ezer hektáron, s mi is azon gondolkodunk, hogy az általunk termelt kukoricából kukoricalisztet, vagyis félkész terméket állítsunk elő az élelmiszeriparnak. Olyan lépésekre van szükség, melyekkel a stabilitást, a gazdasági eredményeket pozitív irányba tudjuk befolyásolni.

Szél István: A generációváltásban komoly lehetőséget látok. A forrás rendelkezésre áll ahhoz, hogy a fiatalok átvegyék a stafétát. Látni kell ugyanakkor, hogy manapság egyre kevesebben akarnak agráriumból élni, a kiegészítő és fejlesztési források megteremtésével a kormányzat azonban sokat tud lendíteni ezen a helyzeten. Fontos, hogy időben lépjünk, mert ha 30 év múlva nem lesz, aki megtermelje az élelmiszert, az alapanyagot, vagy állatot tartson, akkor rendkívül szomorú sors vár az országra.

Győrffy Balázs: Óriási jelentőséggel bír, hogy a társadalom megértse, mi történik. A közösségi médiában rendre visszatérő vád, hogy komoly pénzt kell kifizetni egy-egy termékért, mekkora üzlet lehet emögött! A valóságban azonban hatalmas erőbefektetést jelent a gazdálkodók számára, hogy kitermeljék a költségeiket. A kommunizmus rossz emlékű időszakának logikáját tükrözi az a gondolkodás, hogy központilag az állam mondja meg, minek mennyi az ára – ma a piaci logika érvényesül, tehát ha valamiből (például barack, dió) kevés van, nyilvánvalóan magasabb lesz az ár.

Szél István: Valóban rendkívül csalóka, hogy miközben az áruházak 300 forintért kínálják az almát, tőlünk 110-120 forintért veszik át. Kevesebb az alma, mint tavaly, drágább a munkabér, az inputanyagok költsége is nő, tehát fals képzet, hogy a 300 forint a termelőt gazdagítja. Jó lenne végre megszabadulni attól a – valóban kommunista mentalitást tükröző – szemlélettől, hogy a gazdálkodó emberek kulákok.

Győrffy Balázs: A magyarországi baloldal sajnos még mindig ott tart, hogy aki egyről kettőre jutott, aki gazdasági sikert ért el, attól el kell venni, azt meg kell adóztatni. Ez teljes mértékben a második világháború utáni kommunista logikát tükrözi a magántulajdonnal kapcsolatos gondolkodásukban. Nem véletlen, hogy az ellenzéki összefogás jelenlegi miniszterelnök-jelöltje egy évvel ezelőtt saját városában földadót akart bevezetni…

Igen, de – nyilván nem függetlenül a széleskörű szakmai tiltakozástól – a kormányzat végül jogszabályban tiltotta meg a földadó kivetését a hódmezővásárhelyi polgármester számára, vagyis 2021-ben – lehet, hogy átmenetileg – megmenekültek a sarctól a helyi gazdák. De ha már itt tartunk, önök szerint mi a 2022-es választás tétje a vidék szempontjából?

Szél István: A baloldali pártok gondolkodásmódját és az elnök úr által említett vásárhelyi földadó-ötletet ismerve nem sok jót várhat a magyar vidék, ha az ellenzéki összefogás kerül többsége. Óriási a tét, a vidék rengeteget veszíthet.

Győrffy Balázs: Dunántúli emberként elképedve nézem, hogy egy olyan politikus lett a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki egy az agrártevékenységéről messze földön híres térségben akart földadót kivetni. Joggal feltételezhetjük, hogy a kormányrúdnál is hasonló elvek mentén cselekedne. Úgy gondolom, ez irányú politikai álláspontja rendkívül súlyos üzenet az ország, a vidék, az agrárium számára. Fontos feladatunk, hogy elmagyarázzuk az embereknek, mit nyerhetnek, illetve mit veszíthetnek 2022-ben. Nagyon bízom benne, hogy a magyar vidék bölcsen és megfontoltan hoz majd döntést.

Rendezzük a vidék adósságát, visszaadjuk, amit a baloldali kormányok elvettek – ígéri Orbán Viktor miniszterelnök. Térségünk országgyűlési képviselője, Lázár János szerint pedig ha újra a Fidesz-KDNP győz, akkor most a vidék jön, mert elég abból, hogy Magyarország Budapestország. Önök is ennyire élesnek látják ezt a szembenállást?

Győrffy Balázs: Mit gondol az olvasó, vajon mit ígért Márki-Zay Karácsonynak a visszalépésért cserébe? Biztos nem azt, hogy miniszterelnökként a vidéket fogja támogatni, ennek tudatában kell dönteniük a választóknak…

Szél István: A választóknak arról kell dönteniük, hogy a vidék jön – vagy a vidék megy. A Fidesz-KDNP részéről nemcsak gesztusok érkeztek, de a tervek is ott vannak az asztalon, ahogy az agrárkamara és a Magosz részéről is. Kistelepülési polgármesterként is azt látom, az elmúlt évek komoly sikert hoztak a magyar vidék számára, ezen az úton kell továbbhaladni.

Az ellenzéki kampányzajból mit tudtak kiszűrni akár agrárszakemberként, akár politikusként: egyáltalán van-e agrárpolitikai ajánlata a baloldalnak?

Győrffy Balázs: Nem túlzás, amit mondok: arra kell készülni, hogy hatalomra kerülve szétvernék a kialakult rendszereket. A már jól megismert „trükkök százaival” még a 80 százalékos nemzeti hozzájárulást is elszabotálhatják a Vidékfejlesztési Programban.

A célkitűzés: hogy Magyarország olyan agrárország legyen

Mit remélhet ebben a kiélezett helyzetben az ellenzéktől a magyar vidék, ami a brüsszeli érdekérvényesítést illeti?

Győrffy Balázs: A mi politikai közösségünk a magyar érdekeket képviseli Brüsszelben, míg a baloldal a brüsszeli érdekeket Budapesten. Magyarország elemi kötelessége, hogy kiálljon szuverenitásáért, nemzeti érdekeiét, az Európai Egyesült Államok lázálmából semmiféle előnyünk sem származhat.

Komoly előnyük származhat viszont a magyar gazdálkodóknak a 400 milliárd forintos keretösszeggel kiírt, 100 százalékos támogatási intenzitású AKG/ÖKO pályázatoktól, melyekre október 25. és november 25. között jelentkezhetnek. Kiknek ajánlják ezeket, és miben tudja segíteni az érdeklődőket a kamara?

Győrffy Balázs: Az agrártárcával szoros együttműködésben készítettük elő a pályázatok kiírását, s részt veszünk azok társadalmasításában. A kamara honlapján olyan szakmai anyagokat tettünk közzé, melyek érdemi segítséget nyújtanak a gazdálkodóknak. Üzenetértékű, hogy ezen keretek összege is jelentősen emelkedett, így jó eséllyel a pályázók mindegyike támogatást nyerhet, ha nem követ el tartalmi vagy formai hibát. Előremutatónak tartom, hogy úgy tudunk egyfajta jövedelemkiegészítést biztosítani a gazdáknak, hogy a környezet érdekében tett erőfeszítéseiket honoráljuk. Mindenkit arra biztatok, éljen a lehetőséggel, a falugazdászok teljes fegyverzetben, minden információval ellátva várják a gazdálkodókat.

Szél István: Csongrád-Csanád megyében húsz tájékoztatót tartunk Bogárzótól kezdve Bakson, Mórahalmon, Szentesen át Csongrádig, ezzel szolgáljuk a gazdálkodók tájékoztatását. Az agrárgazdasági kamara 40 megyei falugazdásza is áll az érintettek rendelkezésére.

Ezekben a hetekben, hónapokban zajlik a 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitika stratégiájának előkészítése is, milyen elvek mentén vesz ebben részt a NAK, és milyen változásokra kell számítaniuk a gazdálkodóknak?

Győrffy Balázs: A Közös Agrárpolitika elvileg hétéves ciklusra épül, de szokás szerint akadnak úgymond „átmeneti” évek, ezúttal 2021 és 2022. A 2023-2027 közötti időszakra készülő stratégia új vonása, hogy nemcsak a 2-es, de az 1-es pillér vonatkozásában is stratégiai tervet kell benyújtani., ami zsarolási potenciálként értelmezhető az Európai Bizottság részéről. A mi feladatunk egyébként az, hogy élhetővé tegyük az EU szervei által meghatározott kereteket. Hallatnunk kell a hangunkat, erősen kell képviselnünk a magyar érdekeket, hogy aztán a hazai agrárteljesítményben mindez forintban mérhető módon öltsön testet. Végérvényesen el kell köteleznünk magunkat amellett, hogy a gazdasági szempontból a saját lábán megállni képes, a szereplőinek egzisztenciális biztonságot nyújtó, a fogyasztókat kiváló minőségű magyar élelmiszerrel ellátó agrárágazat megteremtésében vagyunk érdekeltek. Ehhez arra van szükség, hogy a szereplők versenyképesek legyenek, a feldolgozott termékek irányába lépjünk el, s mindehhez biztosítsuk a forrásokat. Továbbra is az a célkitűzésünk, hogy Magyarország olyan agrárország legyen, mely jó ár-érték arányban képes ellátni saját lakosságát, egyúttal komoly exportpiacok igényeit is kiszolgálja.

Ezer sebből vérzik a brüsszeli Green Deal

A 2020-2021-es pandémia rámutatott arra, milyen fontos az egyes országos számára az önellátás például a mezőgazdaságban, az élelmiszer-termelésben. Lázár János, térségünk képviselője az elmúlt időszakban portálunkon is többször nyilatkozott erről, s elérendő célnak nevezte, hogy a magyar agrárium 20 millió ember ellátásra legyen képes, hiszen – mint mondta – minden adottsága megvan ehhez. Farkas Sándor, az agrártárca államtitkára a napokban a Parlamentben úgy fogalmazott, szerint az agrárium nemzetstratégiai ágazattá nőtte ki magát, mely képessé válik akár 20-25 millió ember ellátására. Egyetértenek optimizmusával, vagy azért akad még tennivaló?

Győrffy Balázs: Azért tudott stratégiai ágazattá válni az agrárium, mert olyan döntéseket hoztunk, melyek képessé teszik rá, hogy akár ennyit embert is ellásson. Focinyelven szólva a labdát letettük a tizenegyespontra, már csak be kellene rúgni a büntetőt. Ahhoz, hogy el tudjuk végezni a tizenegyest, jövő áprilisban meg kell nyernünk a választást.

Önök szerint mit tanult a világ a koronavírus-járványból, megértették az emberek, miért fontos, hogy egy kisebb vagy nagyobb közösség képes legyen az önellátásra?

Győrffy Balázs: Az agrárium szereplői és a politikai döntéshozók többsége megértette, a fogyasztói tudatosságot illetően viszont jóval szkeptikusabb vagyok. Az emberek gyorsan hajlamosak az „amnéziára”. Tökéletesen érzékelték, hogy a pandémia idején az áruházláncokban a magyar termékek jelentették az ellátási biztonságot, de attól tartok, ez a tudás és tapasztalat sokak számára csak addig tart, míg nem találnak a magyarnál olcsóbb terméket. Sok esetben a minőség sem feltétlenül számít, a fogyasztók – nemcsak idehaza – rendkívüli mértékben árérzékenyek. Ezért fontos, hogy nemcsak érzelmileg, de racionálisan is jó alternatívát tudjunk kínálni az importtermékekkel szemben. Ehhez persze az kell, hogy ne hozzuk lehetetlen helyzetbe a saját termelésünket olyan eszement és zavaros szabályozási keretekkel, mint az Európia Zöld Megállapodás (Green Deal), mely marhahúsból és gabonából nettó importőrré teszi az EU-t. Annak is véget kellene vetni, hogy miközben nyakra-főre kötjük a szabadkereskedelmi megállapodásokat, melyek keretében érdemi kontroll nélkül, ellenőrizetlenül áramlik be a világ különböző pontjairól az élelmiszer, sok gazdálkodó emiatt kénytelen feladni azt az életformát, melyet a családja generációk óta folytatott. Óriási a brüsszeli döntéshozók felelőssége, hogy végre felismerjék a helyes irányokat!

A legújabb szakmai elemzések szerint irreálisak az ön által is említett uniós stratégia célkitűzései, abból gyakorlatilag több kára származik az EU-nak, mint haszna. Miért erőltetik mégis?

Győrffy Balázs: Ennél is súlyosabb a helyzet: a keresztülvert stratégia mögött nincs valódi hatástanulmány. Ami háttéranyag készült, az is azt mutatja, hogy az eszköz hatástalan, nem érjük el a kívánt célt, viszont csökken az európai agrártermelés, és az ágazatban részt vevők jelentős része kénytelen lesz felhagyni a tevékenységével. Véleményem szerint Frans Timmermans, az agráriumért és a környezetvédelemért felelős bizottsági alelnök egy rendkívül felelőtlen politikai haszonleső. Arra épít, hogy az európai társadalom jelentős része nem érti a teremtett világ alapvető logikai működését sem, nemhogy az agrártermelést. Rútul kihasználja, hogy hangzatos, a belvárosi lakosság számára szimpatikus üzenetekkel a maga javára kovácsolhat politikai tőkét az európai vidék tönkretételével. Láthatóan nem érdeklik a döntéseinek következményei, ahogy a bizottság többségét sem. Annak ellenére fogadták ugyanis el ezt a stratégiát, hogy társadalompolitikai és gazdasági szempontból abszolút káros hatásokat von maga után. A Copa-Cogeca, az európai gazdák érdek-képviseleti szervezete most tényfeltáró kampányt indított, hogy felnyissa az embereket szemét.

Meg kell védenünk a magyar érdekeket, a magyar értékeket, a magyar vidéket!

Hogy haladnak a felvilágosítással?

Győrffy Balázs: Be kell vallani, sokkal nehezebb médiafelületet szerezni a valós állítások ismertetésével, mint a szenzációszagú őrültségekkel. A mainstream sajtó sokkal jobban preferálja azokat a radikális és elvakult „állatvédőket”, akik például bebújnak a baromfiketrecbe, és megállapítják, hogy ott szenvednek a baromfik, vagy akik kiszabadítják a gazdák „fogságából” a marhákat. Spanyol szélsőségesek pedig már azt követelik, tartsák külön a kakasokat a tyúkoktól, mert szexuálisan zaklatják őket. Őrült butaságokról van szó, de különösen azok felelőssége hatalmas, akiktől ezek az információk és politikai motivációk származnak. Brüsszel ilyen szempontból kemény dió: nem tudom feltételezni, hogy a politikai vezetők nem értik a döntéseik következményeit, sokkal inkább úgy gondolom, tudatosan vállalják fel az európai és a magyar vidék tönkretételét, hogy rövid távon politikai hasznot húzzanak ebből. Nagyon nagy kihívás, hogy felhívjuk rá a többségi társadalom figyelmét: ez egy olyan, káros folyamat, melynek nem lesz nyertese. Azok is kárvallottjai lesznek, akik most politikai kiállásukkal támogatják ezen elveket. Egészen elképesztő, hogy a környezeti rombolásért, az üvegházhatású gázok koncentrációjának emelkedéséért az agráriumot teszik felelőssé, miközben például a divatipar ökológiai lábnyoma sokszorosa a mezőgazdasági tevékenységnek. Azok szapulják alaptalanul az agráriumot, akik minden héten háromszor ruhát vesznek maguknak! Ezzel együtt természetesen nem az a járható út, ha a divatipart és a közlekedést tesszük meg egyedüliként felelősnek a környezetszennyezésért, de meg kell tennünk mindent azért, hogy a társadalom nyitottá váljon a tények befogadására.

Friss szakmai anyagok, összefoglalók szerint az uniós stratégia környezetvédelmi szempontból sem hoz előnyöket, bármennyire is harapófogóba szorítja a termelőket akár 2030-ig, akár 2050-ig – számos korlátozást vezetve be például a növényvédő szerek vagy a műtrágya használatát illetően, erőszakkal növelve az ökológiai gazdálkodással érintett területek arányát. Ennyit a Green Dealről?

Győrffy Balázs: Kérdezem én, hol fogja érdekelni Timmermanst 2030-ban vagy 2050-ben, hogy most becsapják az embereket? Neki csak az a célja, hogy a következő EP-választáson jó eredményt érjen el a politikai közössége. Ilyen szűk látókörű a mai brüsszeli elit.

Azért kézzelfogható lesz, ha nem lesz a polcokon termék, mert kiszabadítottuk a ketrecekből az összes baromfit, kiengedtük az erdőbe az összes marhát, s drasztikusan csökkentettük a termőföldek területét…

Győrffy Balázs: Ennél nyilvánvalóbb logikai bukfencet is képesek vetni a bizottság tárgyalói. Miközben elvárás, hogy sokkal kevesebb állatot tartsunk, ezáltal csökkenjen az agrárium ökológiai lábnyoma, ezzel párhuzamosan a műtrágyahasználatot is vissza kellene szorítani – azaz bár kevesebb lenne az állat, használjunk több szerves trágyát. Logikus, nem? Brüsszelben tehát egyetlen gondolaton belül is képesek önmaguknak ellentmondani, és amikor erre felhívjuk a figyelmet, akkor kötekedésnek veszik.

E tekintetben mondhatjuk ezt is, hogy az agrárium az európai közösség egyik Achilles-sarka?

Győrffy Balázs: Igen, olyan ágazat, amely rámutat az áthidalhatatlannak tűnő ellentétekre. Ezzel együtt jómagam úgy vélem, az EU nagy projektje ott csúszott félre, amikor a bizottság elkezdett politizálni. Ez egy olyan zsákutca, amiből vagy vissza tudunk jönni, vagy vége az uniónak. Úgy néznek ránk, magyarokra, mintha a fejlettségi szint alacsonyabb fokán állnánk, s nem lennénk elég érettek ahhoz, amit a nyugatiak a genderről vagy a társadalom és a család jövőképéről gondolnak. Valójában mi egy egészen más úton indultunk el. Mi értékként tekintünk azokra a fogalmakra, ideákra, melyeket ők állandóan meg akarnak reformálni, újra akarnak értelmezni. A mi értékítéletünk szerint rosszul teszik, amit csinálnak, de nem akarjuk a saját ideológiánkat másokra erőltetni. Azt viszont elvárjuk, hogy ők se tegyék ezt velünk. Ebből adódik a konfliktus, a brüsszeli baloldali körök ugyanis meggyőződéssel vallják, magasabb fejlettségi szintre kell emelni bennünket, mivel a magyar jobboldali politikai gondolkodás gúzsba köti a társadalmat. Mi nem kérünk ebből az útból, sem társadalmilag, sem gazdaságilag. Meg kell védenünk a magyar érdekeket, a magyar értékeket, a magyar vidéket, a magyar agráriumot – ez 2022 tétje!

Fotók: Gémes Sándor