ElkXrtuk: péntektől a makói moziban is

Négy alkalommal vetítik a 2006-os ősz eseményeit által ihletett politikai krimit, mutatjuk az előzetest.
Az hírhedt őszödi beszéd utáni zavargásokat feldolgozó filmet országszerte nagy érdeklődés övezi, október 21-én debütál a magyar mozikban, és egy nappal később már Makón is meg lehet tekinteni.
Elsőként október 22.-én este 20:30-kor tűzik műsorra, majd ezután még három alkalommal, október 23.-án 17:45-kor, október 27.-én 18:15-kor, és október 30.-án 15:45-kor lesz látható. A makói mozi oldalán lehet jegyet is foglalni.
A film történetének főhőse Réka, a fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Nyomozásba kezdenek az MTV-nél gyakornokként dolgozó szerelmével, de a lány lebukik a főnöke előtt, és a fiatalok egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromának részleteit és a budapesti rendőrattakok ellentmondásait kutatják, nem csak a karrierjük kerül veszélybe.