Szándékosan elrontott kátyúzással próbálják lejáratni a mindszenti önkormányzatot?

Egy mindszenti Facebook-csoportban jelentek meg olyan fotók, amiken tragikus kátyúzási munkálatok láthatóak. Az önkormányzat tagad, a helyiek szerint szándékos lejáratás zajlik.
Szeptember 27-én jelent meg több olyan fotó is a Mindszenti Közéleti Fórum nevű Facebook-csoportban, amiken katasztrofális kátyúzási munkálatok láthatóak. A kommentekben az önkormányzatot hibáztatják.

Több helyi lakossal is beszéltünk, akik elmondták, hogy nem hiszik, hogy a szakemberek ilyen munkát végeznének. „Sz*rok az utak Mindszenten, de ez már túlzás. Ennyire az önkormányzat melósai sem bénák” – mondta egyikük, aki hozzátette, hogy szerinte a képek még csak nem is Mindszenten készültek.
Olyannal is találkoztunk, aki szerint valaki szándékosan vitt oda aszfaltot, hogy lejárassa a munkásokat. Több embert is említett a hölgy, akiről ezt el tudja képzelni, azonban neveket nem mondott.
Az eset kapcsán a mindszenti önkormányzat egy közleményt is adott ki, amiben megerősítik, hogy a tehénlepény kinézetű aszfaltdarabokat nem az ő megrendelésükre szállították oda.
„Az elmúlt időszakban a közösségi médiában megjelentek olyan képek, amik a Mindszenti Önkormányzat kátyúzási munkálatait rossz színben próbálják feltüntetni.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Mindszent Város Önkormányzata megbízásából utoljára 2021. szeptember 15-én folytak kátyúzási munkák a településen. A közösségi médiában szeptember 27-én megjelent fotókon NEM az önkormányzat munkája látható.
Minden segítséget örömmel fogad Önkormányzatunk, azonban megkérünk minden kedves segíteni szándékozó Polgárt, hogy a félreértések elkerülése érdekében a munkálatok előtt egyeztessen az illetékes munkatársainkkal!
Köszönjük az együttműködést!” – áll a közleményben.