Keretet hirdetett Rossi, Kecskés maradt a válogatottban

Kecskés Ákos ismét meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar labdarúgó-válogatott októberi, az albánok elleni hazai és az angolok elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőire készülő keretébe.
Négy visszatérő Marco Rossi keretében az Albánia és az Anglia elleni októberi világbajnoki selejtezőkre: Vécsei Bálint, a Ferencváros játékosa hét év után szerepelhet ismét a nemzeti csapatban, 2014 nyarán két meccsen már magára ölthette a címeres mezt; Holender Filip tagja volt az Eb-keretnek, de a Ciprus elleni júniusi felkészülési mérkőzés óta nem lépett pályára a válogatottban; Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia balhátvédje csaknem két év után tér vissza a keretbe, ő legutóbb a Wales elleni Eb-selejtezőn kapott szerepet Rossitól, még 2019 novemberében; Loic Nego a szeptemberi mérkőzésekről koronavírus-fertőzés miatt maradt le, de most már számíthat rá az olasz szakember – írja az nso.
Nem tagja a keretnek az egyaránt sérült Szalai Ádám és Varga Kevin, a bokasérüléséből csak a napokban felépülő Lovrencsics Gergő, valamint a Mezőkövesd középpályása, Cseri Tamás sem, aki szeptemberben is csak már utólag kapott meghívót, miután Nego kidőlt a sorból.
A magyar válogatott október 9-én Albániával játszik a Puskás Arénában zárt kapuk mögött, majd három nappal később a Wembleyben lép pályára az Eb-döntős Anglia vendégeként.

forrás, kép: NSO