10,8 milliárdra pályázhatnak a civil szervezetek

Jelentős támogatást kapnak jövőre is a civil szervezetek, akik október 4-től nyújthatják be pályázataikat a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) kiírására – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár Szegeden, a kormányhivatalban.
A civil szervezetek a társadalom minden szegmenségben jelen vannak – mondta dr. Juhász Tünde kormánymegbízott a Tisza-parti Civil Közösségekért Egyesület szervezésben Szegedre, a kormányhivatalba érkező CIVIL INFO – NEA 2022 című országos tájékoztató rendezvényen. Hozzátette: a kormányhivatal sem csupán passzív szemlélője szeretne lenni a társadalmi folyamatoknak. Az ügyfélközpontúság megvalósításával, a professzionális hatósági tevékenységükkel, szolgáltatásaiknak folyamatos fejlesztésével, társadalmi szerepvállalásuk kiterjesztésével, értékteremtően igyekeznek a közigazgatásba vetett bizalmat növelni.

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága munkatársai által tartott fórumon Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkár hangsúlyozta: Jelentős támogatást kapnak jövőre is a civil szervezetek, akik október 4-től nyújthatják be pályázataikat a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) kiírására. Ezúttal már 10,8 milliárd forintos keret- összegre lehet pályázni, ez az összeg tavaly 9,3 milliárd forint volt.

Forrás, fotók: csmkh.hu