Negyvenen ültek kenuba Nagylak és Apátfalva között

Akadt olyan csapat, mely beszállás után vett kéretlen fürdőt. A többiek azonban zavartalanul indultak útnak, a szépséges, de igencsak alacsony vízállású Maroson. Akadt 7 éves, de nyugdíjas kenuzó is. Apátfalván ebéd közben eleveníthették fel élményeiket.

Az apátfalvi faluháznál kellett gyülekezni szombaton reggel 8-kor a túrára előzetesen jelentkezőknek, majd innen busszal indultak útnak Nagylak felé, hogy az a régi határátkelő előtt néhány száz méterre lekanyarodjon egy poros, a folyópartra vezető mellékúton, s számtalan kanyar után megérkezzenek a szervező apátfalvi önkormányzat a helyszínre szállított kenuikhoz.

Itt evezőlapátot ragadtak, mentőmellény öltöttek, s eligazítást kaptak Joó Zoltántól, miszerint a hiába alacsony a Maros vízszintje, azért erős a sodrása, főleg a part mentén. Bár a víz 21 fokos, azért nem érdemes beleborulni, de ha megtörténik az sem baj, mert a mentőmellény mindenkit fenntart a vízen, s gyorsan ki is mentik onnét, a mentőcsónakkal. Az is elhangzott, hogy Apátfalváig a mederből kilátszó szigeteken bárki megállhat pihenni, de itt a Körös-Maros élővilága címmel eladást is hangzik el.

– A partról belógó ne úgy próbáljuk kikerülni, hogy mindenki azonos irányba hajol el előlük, mert akkor a csapat tagjai beleborulnak majd a vízbe! Ha valaki pedig a folyóból be szeretne szállni, azt ne vegyük fel, mert akkor bűncselekményt követünk el – hangzott el a jó tanács, utalva arra, hogy ha valaki egy határsértővel teszi ezt, akkor embercsempészést követ el. Joó Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy Apátfalváig két híd (egy II. világháború óta nem működő vasúti és egy közúti) pillérjei is vannak a folyóban, s azokat lehetőség szerint mindenki kerülje el.

Ezek után minden csapat felkapott egy-egy kenut, s azt kézben lecipelte a partra. Ott aztán mindenki minden olyan magával hozott tárgyat, élelmiszert és vizes palackot egy műanyag hordóba pakolt, melyet féltett a víztől, majd a két a parton őrködő két katona szeme láttára, némi segítséggel egyesével megkezdődött a beszállás. Volt, olyan csapat melynek ez könnyedén ment, de akadt olyan is, mely egyik tagja fészkelődött, a kenu billegni kezdett, a többek meg megpróbálták kiegyensúlyozni – sikertelenül. Egy pillanat alatt beborult a az egyébként legfeljebb derékig érő vízbe. Majd, mintha mi sem történt volna, visszaszálltak, s immár gyors evezőcsapásokkal indultak útnak. Mire az utolsó, egyénként felfújható és magántulajdonban lévő gumicsónak is útnak indult, az első néhány kenu már meg is kerülte a Maros a határ magyar szakaszán lévő első szigetet.

– Negyvenen regisztráltak a mai túrára, Apátfalváról, Magyarcsanádról de olyanok is, akik valamilyen módon kötődnek a két településhez – árulta el érdeklődésünkre Vargáné Nagyfalusi Ilona, a túra szervezője. De hallgassa meg őt magát, hogy még mit mondott.

Az Apátfalvára érkező kenusokra még várt egy nagy kaland, azaz a partraszállás, mely azért volt izgalmas, mert a gyors sodrású víz miatt a kenukat csak úgy tudták a partról könnyedén elkapni, ha azok némileg túlhaladtak a kikötőn.

Aki végül megérkezett a szárazföldre, azt az apátfalvi önkormányzat ebédre látta vendégül. A kenutúráért és az ebédért egyébként nem kellett fizetni.

A múlt héten is borultak

Nem újdonság, hogy már beszállás közben a vízbe boruljon valaki, hiszen a kenu csak úszik, ring a vízen, nincs stabilan odarögzítve a folyóhoz. Így történik, hogy egy-egy óvatlan mozdulat miatt mindenki kényszerfürdőt vehet a folyóban, akár menet közben is. A legveszélyesebb azonban a be- és a kiszállás (ahogy leggyakrabban a repülőknél is a fel- és a leszállásnál szokott galiba támadni). Az előző héten egy iskolai túrán a testnevelés szakos pedagógusnak sikerült a vízbe borulnia, a gyerekek szeme láttára.