Makó Térségi Kártya: beindult az igénylés
A települések vezetői nemrég aláírták az együttműködési megállapodást, már elindult a lakosok tájékoztatása a kedvezményeket biztosító lehetőségről.
Mint korábban beszámoltunk róla, Makó Térségi Kártya igénylését teszi lehetővé a kistelepülések lakosainak a makói önkormányzat. Ehhez a falvak egy együttműködési megállapodás aláírásával tudtak csatlakozni, a legtöbb helyen már el is kezdték elvinni a tájékoztatókat a lakossághoz, így például Kövegyen is. Adatlapot az önkormányzatnál kell kérni az igényléshez.
– Ez egy jó kezdeményezés, az itt élők keveset utaznak nagyobb távolságra, ennek a lehetőségnek köszönhetően többen kaphatnak kedvet a szórakozásra, művelődésre. Makó nagyon közel van, egy hétvégi családi programot is lehet szervezni, vagy éppen elmenni egy színházi előadásra. – mondta el portálunknak Galgóczkiné Krobák Mária
A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy mivel a lakosoknak az igénylést maguknak kell intézni, ezért arról nem tudnak pontos számot, hány Makó Térségi Kártya lesz a településen, ám máris többen jelezték, hogy igényelni fogják.
A kövegyieknél egyébként is évtizedek óta megszokott, hogy Makóra járnak ügyet intézni, vásárolni, hiszen ebbe az irányba jó az út, és a buszközlekedés is. A kedvezményekre jogosító kártya így aztán biztosan jól jön, ha ott lapul a zsebben.
A Makó Térségi Kártyával az igénylők például a Hagymatikum fürdő belépőjéből is 30 százalék kedvezményt kapnak, de olcsóbb vele a belépő többek között a József Attila Múzeumba, a Hagymaházba, és a Maros Kalandpartra is.