Vásárhelyi Fidesz: Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely történelmének leghazugabb polgármestere

Mint megírtuk, pénteken harmadszor is elítélték jogerősen rágalmazásért a polgármestert. A Fidesz helyi szervezete erre reagált egy közleményben.
Sokadik alkalommal mondja ki a bíróság, hogy Márki-Zay Péter hazudik. Hódmezővásárhelynek ma olyan polgármestere van, akinek a szava semmit sem ér. Márki-Zay Péter egész közéleti fellépését a hazugságra építette: hazudott a kampányában, hazudott megválasztott polgármesterként, és hazudik most is, amikor az egész országot bejárva mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen tovább a város polgármesterének lennie. Márki-Zay Péter úgy vonul be Hódmezővásárhely történelmébe, mint a város leghazugabb polgármestere. Nincs még egy városvezető Magyarországon, akiről ennyiszer mondta ki a bíróság, hogy nem mond igazat. Márki-Zay Péter a mai magyar közélet egyik legnagyobb botrányhőse, szégyent hoz minden vásárhelyire.
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Hódmezővásárhelyi Szervezete

Bíróság: Márki-Zay Péter bűnös, megrágalmazta Lázár Jánost
Kriveczky György ügyvéd, Lázár János jogi képviselője értékelt a tárgyalást követően.
borítókép illusztráció, archív