Megszépült óvoda várja a gyerekeket Földeákon

Megújul az öreg óvoda tetőszerkezete és a középső óvoda vizesblokkja is, de a bejáró lépcsőjének fedése is megvalósul Földeákon a nevelési év kezdetére.
Hajnal Gábor a napokban tájékoztatta arról portálunkat, hogy a több mint száz gyermeket váró, három részből álló földeáki óvoda több fejlesztésen is átesik, amelyek szeptember elsejére készülnek el.
– Az öreg óvoda tetőszerkezete kicserélve, teljes mértékben új cserépfedést kapott, hőszigetelik a mennyezetet, a födémet, illetve a középső óvodában a vizesblokk felújításra került, illetve a bejáró lépcsőjének a lefedése is megtörténik – emelte ki a csütörtöki bejárás során a polgármester.

Hajnal Gábor elmondta továbbá, hogy az óvoda és az iskola között kerítés is épül majd saját forrásból, amely a jelenlegi drótkerítést váltja, ráadásul az óvodai alapítvány játékelemeket is kihelyez majd, amelyet Lázár János országgyűlési képviselő saját forrásból is támogatott.

Mint Hajnal Gábortól megtudtuk, várják a további gyermekeket is, hiszen még harminc óvodásnak van hely. A polgármester megosztotta azt is, hogy a védőnővel nemrégiben egyeztetett, és az egyik körzetben 13, a másik körzetben pedig 7 kismama van Földeákon.