Gigantikus fogás Mártélyon

A fanatikus vásárhelyi horgász, Molnár Sándor, a holtágon hatalmas harcsát akasztott és segített szákba!
A horgászatot ebéd után egy órával kezdte, csónakból, kuttyogató módszerrel. Fél kört sem tett, közben megérkezett a cimbora, ekkor pont kapása volt, ám ez még nem akadt meg.
14 óra körül még ütötte a vizet, amikor az egyik bot életre kelt és elindult. Bevágott és érezte, nagy hal van a horgon. A hal a fenéken indult meg, húzta a féket és a csónakot is, sőt, csónakostól a horgászt.
Többen ámulva nézték a parton, hogy mi lehet és mekkora, folyt a küzdelem. Hol ő, hol én húztam, eltelt jó pár perc mikor kiabáltak a parton, hogy valaki szálljon már át hozzám és segítsen. Haverék nem messze voltak és nézték a küzdelmet.
Közben megérkezett a segítsége és felbukkant a harcsa hatalmas feje és teste. Sándor úgy fogalmazott, ledöbbentek.
Barátja átült az ő csónakjába, majd tettek még pár kört a hatalmas harcsa húzásának köszönhetően, de a hal már fáradt. Zoli barátja segítségével végül, aki a hal szájába nyúlt, a csónakba húzták a szörnyet.
A parton szurkolók tapsolva gratuláltak.
Forrás: promenad24.hu