Elkészült a pitvarosi általános iskola felújítása

A mintegy 500 millió forintos beruházást holnap délután adják át az ünnepélyes tanévnyitón.
Nemcsak a környező három településről, hanem Csanádpalotáról, Kövegyről és Mezőhegyesről is járnak diákok a pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába, amelynek teljes felújítására 482 millió forintot nyert a vásárhelyi tankerület.
A munkálatok mostanra elkészültek, az intézmény hatalmas változáson esett át. Mint korábban beszámoltunk róla, részlegesen felújították az iskolaépületet, a tetőt, az aulát. A szolgálati lakást is oktatást szolgáló helyiségekké építették át. Egy bővítménnyel pedig összekötötték az intézmény épületeit, melyekre napelemes rendszert telepítettek.
[Best_Wordpress_Gallery id=”58″ gal_title=”Pitvaros iskola”]
Az iskola másik épületénél játszóudvart is építettek, új kültéri játszóeszközökkel. A beruházás részeként tanári és tanulói asztalokat, informatikai eszközöket, azaz asztali számítógépeket, monitorokat, szoftvereket valamint természettudományos szemléltető, kísérleti és mérőeszközöket is vásároltak.
A teljesen megújult intézményt holnap délután 17 órakor ünnepélyes tanévnyitó keretében adják át a diákoknak.