Makói vállalkozásoknál lehet levásárolni az iskolakezdési támogatást

A korábban tervezett 5 ezer forint helyett 10 ezer forintot biztosít utalvány formájában az általános iskolás diákoknak az önkormányzat.
Az idei évre előzetesen 8 millió forintot tervezett be iskolakezdési támogatásra a makói önkormányzat, ennek kétszeresére emeléséről tegnap döntöttek a testületi ülésen. Az általános iskolások így fejenként 10 ezer forint értékű utalványt kapnak.
Ezeket levásárolni október végéig a Kossuth, Szegedi és Hunyadi utcai papír-írószer boltokban lehet, a tulajdonosokkal az erről szóló szerződést ma reggel írta alá a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány elnöke.
– A városban 8 általános iskola van, legkésőbb a holnapi nap megkapja mindegyik az utalványokat, így a tankönyvek kiosztásával egy időben tudják őket kiosztani. – mondta el a sajtótájékoztatón Farkas Éva Erzsébet.
