Paralimpia 2020 – Fellobbant a láng Tokióban
Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Tokióban, ezzel megkezdődött a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart.
A viadalon a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – versenyzője küzd 22 sportágban. Az előző csúcsot a riói paralimpia tartotta 4328 sportolóval. A női résztvevők száma is rekord, az öt ével ezelőtti 1671-et meghaladva. A különböző sérültségi kategóriák miatt Tokióban 539 számban tartanak majd eredményhirdetést. A magyar színeket 37 versenyző, illetve egy ugyancsak sportolói státusban lévő kerékpáros kísérő, azaz guide képviseli.
A közönség számára zárt kapus, helyi idő szerint kedd esti, a hagyományokhoz hűen színes műsor tűzijátékkal kezdődött, köszöntötték a díszpáholyba érkező Naruhito császárt, illetve Andrew Parsonst, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnökét, majd a stadion küzdőterére hozták és a központi emelvényen felvonták a japán lobogót. A folytatásban hagyományos karakuri előadás következett, azután pedig elkezdődött a sportolók parádéja. Elsőként a menekültek alakulata, utolsóként a házigazdák együttese – amely 254 fővel a legnépesebb – jött be az Olimpiai Stadion küzdőterére. A magyar küldöttség a 112. volt, a zászlót a hatodik paralimpiáján szereplő kerekesszékes vívó, Dani Gyöngyi vitte. Mögötte a sportolói küldöttségből az erőemelő Sédric Roussel Watchou, az atléta Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona, Ekler Luca, Szöllősi István, az úszó Illés Fanni és az íjász Gáspár Tamás érkezett.
A tokiói szervezők a nyitó ünnepséget a „Szárnyaink vannak” (We have wings) mottó köré álmodta meg, melynek üzenete: „Az életben nem mindig van hátszelünk, néha hiába próbálunk haladni, nem jutunk messzire, nem látjuk merre tartunk és nem értjük a környezetünket, ezért megállunk és magunkba fordulunk. Olyan ez mintha, szembeszélbe kerülnénk, de a paralimpikonok tudják, mindegy merről fúj a szél, be lehet fogni, hogy előre haladjunk, tudják, hogy ha elég bátrak és kiterjesztik szárnyaikat, hihetetlen magasságokba juthatnak. És most, amikor majd a versenyzők nagyszerű teljesítményeket nyújtanak, mi, nézők is felfedezhetjük, hogy nekünk is vannak szárnyaink”. Mindezt egy kis egyszárnyú repülő történetével mesélték el két részletben, a hivatalos beszédek előtt és azokat követően.
Hasimoto Szeiko, a játékok szervezőbizottságának vezetője emlékeztetett rá, hogy a koronavírus-járvány milyen nagy kihívás elé állította az egész világot, és azt ígérte, az olimpia után a paralimpián is mindent elkövetnek annak érdekében, hogy biztonságos legyen a környezet. Egyúttal kiemelte, hogy Tokió az első város, amely másodszor rendez nyári paralimpiát. Mint mondta, az első, 1964-ben hozzájárult Japánban a fogyatékossággal élők befogadásához és a parasport fejlődéséhez, s úgy folytatta: az alapvető kérdés az, a mostani paralimpia miben hoz majd változást, milyen inspirációt jelent.
Andrew Parsons, az IPC vezetője kiemelte, hogy a sok nehézség, a halasztás ellenére meg lehet rendezni ezt a paralimpiát, amiért köszönet jár a közreműködőknek. Mint mondta, a paralimpia a változás színtere, lehetőséget teremt arra, hogy a társadalmak befogadóbbakká váljanak. Hangsúlyozta, hogy a különbözőség nem gyengeség, hanem erő.
A játékokat ezután a császár nyitotta meg.
A program végén – az eskütételeket követően – a paralimpiai fáklya is megérkezett az arénába, a lángot három paralimpikon, Kamidzsi Jui, Ucsida Sunszuke és Moriszaki Karin gyújtotta meg, azután tűzijátékkal ért véget a csaknem háromórás megnyitó.
