Ötezer forintot kapnak a maroslelei iskolások és óvodások

Azok a gyerekek, akik a helyi vagy speciális iskolába vagy óvodába járnak, kapják meg az ötezer forintos vásárlási utalványt.
A kialakult helyi hagyományoknak megfelelően ebben az esztendőben is segíti a gyermekes szülőket a maroslelei önkormányzat az iskolakezdésben.
A helyi képviselő-testület döntött arról, hogy ez a segítség az idén gyermekenként öt-öt ezer forintos vásárlási utalványt jelent majd.
Ezt azonban csak azok a gyerekek (szülei) kapják meg, akik a Maroslelei Általános Iskolába vagy a Maroslelei Zengő Óvodába, illetve speciális iskolába járnak a követező, azaz a szeptemberben kezdődő 2021/2022-es tanévben.
Az utalványokat csak személyesen lehet átvenni a maroslelei községházán holnap, azaz szerdán, hivatali időben, azaz reggel 8 és délután 4 óra között.
A hivatal dolgozói kérik az érintett szülőket, hogy a fenti időben menjenek be a községházára, s vegyék át a gyermekeik után járó utalványokat.
Kövegyen tízezret, Magyarcsanádon ötezret adtak
Nem csak Maroslelén, de Kövegyen is adtak a beiskolázáshoz segítséget ebben a tanévben is.
A kövegyi képviselő-testület a település közigazgatási területén adott év augusztus 1-én állandó lakó, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező – bölcsődébe, óvodába, általános iskolába, középiskolába, főiskolára és egyetemre – járó nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató gyermek szülőjének/törvényes képviselőjének – a család jövedelmi viszonyaira tekintet nélkül – egyszeri 10 ezer forint támogatást nyújt a beiskolázással járó kiadásokhoz.
Az önkormányzat kérte, hogy az idén július 27-én megküldött nyilatkozatokat valamennyi érintett szíveskedjen kitöltve, legkésőbb augusztus 15-ig juttassa el az önkormányzathoz, azaz a községházára.
Magyarcsanádon augusztus 15-éig lehetett igényelni a gyermekenként 5000 forintos támogatást. A helyi rendelet szerint az iskolai, óvodai támogatásra jogosultak azok a gyerekek, akik állandó bejelentett lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek Magyarcsanádon, a következő nevelési, illetve iskolai évet a helyi óvodában, iskolában kezdik meg, vagy középiskolai tanulmányokat kezdjenek meg, vagy folytassanak vagy speciális oktatást igénylő iskolába járjanak, vagy abban kezdjék meg tanulmányaikat. Az is feltétel, hogy az előző tanévben az igazolatlan hiányzásaik ne haladja meg a 20 (húsz) órát.
A kérelmeket az Apátfalvi Közös Önkormányzati Hivatal magyarcsanádi kirendeltsége szociális irodájában lehetett leadni. A kérelemhez mindenkinek csatolnia kell a (iskolás) gyerek(ek) iskolai bizonyítványa másolatát, illetve a speciális iskolába vagy a középiskolába járóknak az iskolalátogatási bizonyítványukat. És természetesen az iskolai bizonyítványuk másolatát is. Az 5000-5000 forintos összeget az önkormányzat házi pénztárából fizették ki.
A kérelemben egyébként fel kellett tüntetni a kérelmezővel a kérelem benyújtásának időpontjában egy családban élő1 közeli hozzátartozók számát, a házastárs, anya, a gyerekek, illetve a velük egy háztartásban élők számát és adatait.
A gyerek(ek) nevét, születési nevét, anyjuk nevét, születési helyét, idejét, lakóhelyüket és tartózkodási helyüket. (A lakóhely és a tartózkodási hely megadásakor a lakcímnyilvántartásba bejelentett lakóhelyet, tartózkodási helyet kell feltüntetni.) És persze meg kellett adni mindenki TAJ számát is, ahogy azt is, hogy az érintett gyerekek mely intézménybe járnak.