Parázs vita kerekedett a csúcsi lakossági fórumon

A résztvevők többsége láthatóan nem a polgármester támogatói közül került ki, ami feszélyezte is Márki-Zayt. A rendezvény elején ki akarta vezettetni az elégedetlenkedőket, sőt, még azzal is fenyegetőzött, hogy rendőrt hív rájuk. Többen kibillentették komfortzónájából a városvezetőt, miután nem fogadták el a szokásos politikai mantráját, hanem mellébeszélés helyett nyílt, egyenes választ kértek kérdéseikre. Váltakozó sikerrel…
Váratlanul parázs vita kerekedett csütörtökön este a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon. A pandémia miatt hosszú idő után először adódott lehetőség ilyen személyes találkozóra, sokan el is jöttek, s a többség – figyelemfelhívó, demonstratív céllal – fehér pólót, felsőt vett fel. Mint kiderült, ők azok, akik nem értenek egyet Márki-Zay Péterrel, nem támogatják a polgármester politikáját, sőt, szigorú kritikusai annak. A városvezető hívei közül ezúttal jóval kevesebben jelentek meg, ha csak szépen lassan el nem koptak menet közben…

A fórumon ennek megfelelően számos olyan kérdés, téma is szóba került, mely láthatóan kellemetlen volt a polgármester, illetve a városvezetés számára. Ez ki is billentette a komfortzónájából Márki-Zayt, aki a rendezvény elején – a nem megfelelő viselkedésre, hangoskodásra, közbekiabálásokra hivatkozva – többeket azzal fenyegetett meg, hogy kivezetteti őket, majd hogy rendőrt hív rájuk. Erre végül szerencsére nem került sor. A politikus belátta, ez nem az az alkalom és közeg, ahol kérdés és közbeszólás nélkül előadhatja a szokásos másfél órás mantráját a város szabadon fejlődéséről és a mindent elgáncsoló, tolvaj, gonosz és korrupt Fideszről. A vásárhelyiek ugyanis tele vannak kérdésekkel, arra kíváncsiak, miért nem megy előre a város, miért rendezetlenek a közterületek, és a polgármesterük a helyi ügyek intézése helyett miért az országos politizálással foglalkozik nap mint nap. Így aztán Márki-Zay pár percesre rövidítette mondandóját, majd a résztvevők közel két órán át tehették fel kérdéseiket.
Ki hozta ide a fegyveres rablót, és kaphat-e városkártyát a díszpinty és a nyúl is?
A rendezvényen így – a teljesség igénye nélkül – felmerült például, hogy ha már a városvezető előszeretettel emlegeti a korrupciót és a visszaéléseket, fontos lenne tisztán látni a tekintetben, ki, mikor és miért hozta a vásárhelyi városházára lakás- és helyiséggazdálkodási csoportvezetőnek a későbbi fegyveres rablót, aki vélhetően saját zsebre is szedte a lakásbérleti díjat. Kiderült, a vásárhelyiek nagyon eltérően értékelik a járványkezelést is: Márki-Zay például úgy kritizálja a balliberális sajtóból kölcsönzött érvekkel, hogy közben nem ismeri a világ legnagyobb gazdasági napilapját, a Nikkeit, illetve annak elemzését, mely szerint a magyar kormány a világon a harmadik legjobban teljesített a védekezésben. Elhangzott az is, a fél ország Vásárhelyen röhög azért, mert a kutyáknak is városkártyát készítenek az egyébként kihasználatlan helyi buszokon történő utazáshoz. Ha már lúd, legyen kövér alapon a polgármester azt mondta, kétezer forint ellenében díszpinty, nyúl és macska is kaphat városkártyát, és utazhat a Jovány-járatokon.

Apropó, Jovány! A fórumon egyértelművé vált, még a városvezetés támogatói szerint is luxus, hogy két szolgáltató buszai szaladgálnak körbe-körbe a városban, s nem sikerült rendezni az önkormányzat és a Volánbusz közötti szerződés ügyét. Sőt, egy – nem fehér pólós – hölgy keményen kritizálta a Jovány-menetrendet a négyórás déli szünet miatt, s jelezte, ez ügyben már „össze is veszett” a busztársaság vezetőjével, tulajdonosával, aki azzal indokolta neki a napközbeni leállást, hogy kevés az utas… Pikáns módon szintén a polgármester egyik támogatója hozta szóba azt is, hogy áldatlan állapotok uralkodnak a vásárhelyi játszóterek körül, a helyiek nem kapnak megfelelő tájékoztatást arról, hogy a bezárt játszóparkokat meddig nem használhatják, mikor várható azok rendbetétele. (Az érdemi válasz végül az volt: a többségüknek leghamarabb jövő tavasszal, a közbeszerzési eljárások végeztével…)
„Miért gyaláz engem folyamatosan a polgármester úr? – Ja, összekevertem valakivel…”
Panasz érkezett azzal kapcsolatban is, hogy a Mártélyi Alkotótáborból a tervezett zárás előtt egy nappal kellett hazamenniük művészeknek, mert az üdülőterületen úgy tartott hangos kampányrendezvényt a Márki-Zay vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom, hogy arról előzetesen nem értesítette az alkotóház illetékeseit. A polgármester ezt nem tudta érdemben cáfolni, ahogy azt sem, hogy hamis, hazug módon vádolt meg élő facebookos videóiban egy vásárhelyi magánembert azzal, hogy feljelentette őt. A szembesítéskor úgy védekezett, két hölgy nevét összekeverte, s kénytelen volt elismerni, az egyiküket – névvel említve – tévesen minősítette többször is notórius feljelentgetőnek. Azt ígérte, a legközelebbi adásban ezért elnézést fog kérni – úgy gondoljuk, ez a minimum…

Márki-Zay heves magyarázkodásba menekült annak kapcsán is, mi állhat annak hátterében, hogy az elmúlt években, már az ő polgármestersége alatt 130-140 millió forinttal csökkent a részben önkormányzati tulajdonú FCC-Hódmezővásárhely Kft. adózott eredménye, nyeresége. A kutyaszorítóból végül azzal húzta ki magát, hogy majd a cég vezetője fogja megválaszolni a kérdéseket. Ugyanígy zavarba jött a városvezető annak kapcsán, hogy a lakosok nehezményezték, miért nem tudhat arról mindenki, ha a Kertvárosban 380 ezer forintért eladó egy közel 300 négyzetméteres ingatlan, telek. (Mint arról beszámoltunk, a keddi közgyűlési döntés értelmében Sebők-Papp Imre, az önkormányzati tulajdonú HVSZ igazgatósági elnöke, a HMSZ igazgatósági tagja a vevő.) A polgármester szerint az ügyben jogszerűen és törvényesen jártak el, az ingatlan meg volt hirdetve, de ahogy egyre idegesebbé vált, ígéretet tett a kérdező lakosnak, hogy ha „ráígér” a 380 ezres vételárra, „elintézi” (sic!) Sebők-Pappnál, hogy megvásárolhassa tőle a Pákozdy Ferenc utca 26. szám alatti telket, amit egyébként „útszéli legelőként” jellemzett.
Krupiczer a kultúrpápa!
Nagyon sokan panaszkodtak amiatt is, hogy miközben a városvezetés tájékoztatása szerint Vásárhely pénzügyei soha nem látott jó állapotban vannak, a közterületek botrányosan elhanyagoltak, sokfelé balesetveszélyesek az utak és a járdák, s nem nyírják megfelelően a füvet, illetve a gazt. Márki-Zay úgy reagált, megvizsgálják a problémákat, a közteres kollégákat meg majd metszőollókkal szerelik fel. Kritikaként hangzott még el a fórumon, szégyen, hogy nincs minőségi művelődési élet a városban, eltűntek a komolyzenei hangversenyek is. A polgármester azzal próbálta nyugtatni a kedélyeket, hogy fejleszteni akarják a művelődési központot, egyébként meg a kultúrának jeles pártolója van a városvezetésben Krupiczer Ferenc képviselő személyében…

Végezetül többen is felszólították, fejezze be az állítólagos fideszes lopásokkal kapcsolatos állandó médiacirkuszát, ha bizonyítékai vannak, arról a rendőrséget tájékoztassa, a hivatalos szervekkel értekezzen. Mint kiemelték, ez a permanens hergelés csak arra jó, hogy megmérgezze Vásárhely közéletét, mindennapjait. Márki-Zay azzal próbált védekezni, hogy megtámadta a rendőrséget, mely szerinte húzza-halasztja, majd nyomozás nélkül lezárta az állítólagos ügyeket. Erre egy hölgy szembesítette vele: felelős vezetőként itt az ideje, hogy felhagyjon a kettős beszéddel, miszerint a rendőrséget, ügyészséget és a bíróságot csak akkor dicséri, ha a javára döntenek, de azonnal mindennek elhordja, s politikai elfogultsággal vádolja, ha számára kedvezőtlenül zárul egy eljárás!
Fotók: Szabó Viktor