Óföldeák: kiválasztották a százmilliós fejlesztés projektmenedzserét

A három beérkezett ajánlat közül a legkedvezőbbet adta, így a Székkutasi Településfejlesztési Nonprofit Kft. láthatja el a projektmenedzseri teendőket. Erről döntött rendkívüli ülésén egyhangúlag az óföldeáki képviselő-testület.
Az óföldeáki önkormányzat 100 millió forintot nyert a helyi vízkár veszélyeztetés csökkentésére és a környezeti káresemények megelőzésére kiírt TOP-os pályázaton. A majd a falu egészét érintő beruházás projekt előkészítése már lezajlott, s a testületi rendkívüli ülésen választotta ki a projekt menedzseri tevékenységet ellátó céget.
A tervezett fejlesztés célja, a falura esett csapadék- és fakadóvizek, illetve a felszínen átfolyó vizek elvezetése annak érdekében, hogy azok ne okozzanak semmiféle kárt.
A projektmenedzseri munkálatokra határidőig, azaz augusztus negyedikéig három ajánlat érkezett: a Székkutasi Településüzemeltetési Nonprofit Kft. bruttó 2 millió 495 ezer 550 forintért, a Békás-Bihar Településfejlesztési Nonprofit Kft. bruttó 2 millió 600 ezer forintért, míg a Felső-Bácskai Térség és Gazdaságfejlesztési Kft. bruttó 3 millió 429 ezer forintért vállalnál el a munkát.
A pályázatok elbírálásának alapelve a legkedvezőbb ajánlat elfogadásának javaslata volt.
Az óföldeáki képviselő-testület egyhangúan arról döntött, hogy a százmillió forintos a csapadékkvíz elvezetést célzó munkálatok projektmenedzselését a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Székkutasi Településfejlesztési Nonprofit Kft-re bízza.
Az óföldeáki belvízelvezető árokrendszer 40 év alatt elavult, kevésbé tölti be azt a funkciót, amiért megépült, ezért van szükség a rekonstrukcióra. A majdani munkálatok során átfolyókat és betonteknőket fognak elhelyezni az árkokban, két szakaszon pedig átemelő rendszert is építenek.
Az önkormányzat a közmunkaprogram részeként igyekszik karbantartani az árkokat, de ez sok esetben nem elég a betömődés megakadályozására. Az átereszeket nem tudják kitisztítani, gyakran előfordul, hogy az árok színültig telik csapadékvízzel.
Az Óföldeákot Maroslelével összekötő út mentén is akad tennivaló. Az egyik oldalon ugyanis anno egyáltalán nem készült árok, így ott a házak felé folyik az útról a csapadékvíz. A Széchenyi utca páros oldalán pedig házaknál és a járdánál sokkal magasabban van az út, és nincs megoldva a vízelvezetés. Nagyobb esőzéskor ezért befolyik az udvarokra a víz. Így itt árkot építenek majd. A csatornahálózat kivitelezése egyébként jövőre kezdődik meg majd.