Hajnalig tartott a nagylaki falunap

Az ünnepi testületi ülésen Díszpolgári címet kapott Kocsis Istváné nyugalmazott pedagógus, a Településért kitüntető címet Trembeczky Károly, korábbi alpolgármester vehette át.
Szó szerint reggeltől estig várta különféle érdekesebbnél-érdekesebb, szórakoztató programokkal a helybélieket és a vidékről érkezőket a hétvégi nagylaki falunap programsorozata.
A programokat kora délelőtt a kis focipályán kezdődött focitorna nyitotta, hogy akit nem vonzott a kerek bőrlabda kergetésének nézegetése, vagy maga a bőr rugdosása, az kipróbálhassa magát a Seagway akadálypályán, felpróbálhassa a részegséget szimuláló szemüveget, belépje a virtuális valóság sátorba, vagy éppen szemlélője, résztvevője legyen az íjászversenynek.
A falunapozókat a helyi román nemzetiségi önkormányzat délben vendégül látta egy tál gulyásra.
Kora délutántól estig már az ugrálóvárral színesített vidámpark szórakoztatta a kicsiket és nagyobbakat, benne sepregető játékkal, csúszdával, csillámtetkóval, pattogatott kukoricával és az ezúttal is nagy sikert aratott vattacukorral.
Ötttől Pepi bohóc szórakoztatta a gyerekekből álló közönségét
A Dózsa György Művelődési Házban délután 5-kor rendeztek ünnepi testületi ülést, melyen Kolozsvári Rozália mondott köszöntőt, majd adta át a helybéliek javaslatára a testület által adományozott díszpolgári címet Kocsis Istváné nyugalmazott pedagógusnak, míg a Településért kitüntető címet Trembeczky Károly, korábbi alpolgármester vehette át.
Ez alkalommal – a hagyományoknak megfelelően – köszöntötték a falu legjeit, illetve meg jutalmazták az arra tanulmányi vagy sport eredményei miatt érdemes nagylaki gyerekeket.
Falunapon adták át a kupakgyűjtő szívet, mellyel A Gemma Központ számára gyűjtenek!
A süteménysütő verseny győztese – a zsűri döntése alapján Takács Vivien lett Oreo tortájával.
Este 7-kor lépett színpadra vidám, zenés műsorával Polgár Peti, majd 8-tól a Ricky and the Drunken Sailers (azaz Ricky és a részeg tengerészek) fokozták a hangulatot, hogy azt Jolly emelje a magasba.
S aki este negyed 11-kor még ereje teljében éreztek magát, illetve olthatatlan táncolhatnékja támadt az a hajnalig tartó utcabálon vezethette le fölös energiáit, csillapíthatta tomboló jókedvét…