Animal Cannibals – akik világhírűvé tették Józsefvárost

Több mint 30 éve állnak a színpadon, most jelent meg róluk egy könyv, és még mindig tele vannak vidámsággal és energiával. Ricsipí és Qka MC kitörölhetetlenül felrajzolta Józsefvárost a magyar zenei térképre, sőt világhírűvé tették.

A Made in Pécs rendezvényen idén Eszék és Józsefváros voltak a vendégvárosok, és utóbbi képviseletében léphettek fel. Mennyire volt nagy sikerük a zene egyik magyar fellegvárában?

R: Eddig tán soha, vagy maximum egyszer csináltunk olyat, hogy reggel 10-kor adjunk koncertet, de az is 20 évvel ezelőtt lehetett. Meglepő volt, mert egy éjszakai klubban léptünk fel, a Pécsi Est Caféban, de azon méginkább csodálkoztunk, hogy sokan eljöttek. Perverz népek ezek a pécsiek.

Q: Mi arra számítottunk, hogy a tegnap estéről maradtak ott emberek és nekik fogunk énekelni, de jó volt látni, hogy családok voltak ott gyerekekkel. Sőt volt olyan aki kenguruban, hordozóban jött az apukájával fejhallgatóval. Minden korosztály megmozdult, és láthatóan örültek, hogy Józsefváros volt a meghívott vendége a Made in Pécs rendezvénynek.

Hogy lett a kiválasztott az Animal Cannibals?

R: Valami oknál fogva, minket még a mai napig is a nyolcadik kerülethez kötnek. Persze ott nőttünk fel, én jómagam ott is születtem, 35 évig éltem ott. Másrészt nincs nagyon sok olyan zenekar, aki a Jószefvárosról dalt írt. Persze van más is rajtunk kívül, de a miénk lett a leghíresebb. Egyenesen világhírű.

Világhírű?

Q: Hiszen Kate McKinnon Jimmy Fallon Showjában előadta három évvel ezelőtt, mi pedig még azóta is fürdőzünk ebben a gyönyörben.

R: Ezek után meg is lettünk volna sértődve, ha nem minket hívnak.

Valahogy az a kép él az emberekben, hogy a rapperek igazi gengszterek, nagymenők, hiszen ez jön le a videóklippekből. Az Animal Cannibals viszont a könnyedebb témákkal aratott sikert. Mennyire tudatos ez az irányválasztás?

R: Az első lemezünk óta mindig vegyes dalokat írtunk. Voltak vidámak, jópofák, bulizósak, és mindig voltak komoly dalok is. Csak valahogy a 2000-es évek előtt nem nagyon voltak vevők az emberek ezekre a komoly számokra. Írtunk dalt az akkoriban elterjedt vírusról az AIDS-ről, környezetvédelemről, gengszterekről, ilyen-olyan bűnözésről, de ezek a dalok nem lettek népszerűek, mert tőlünk, valamiért a vidám témákat várták a „Takarítónő” után. Hiába tettük rá a lemezeinkre fele-fele arányban a vidám és komoly dalokat, mindig előbbiek ütöttek nagyokat.

Q: A rap zenéről valóban van egy olyan sztereotípia, hogy mi mindig gengszterek vagyunk, mindig be vagyunk szívva, a jó nők körbevesznek minket és alig tudjuk eltapsolni a megkeresett dollármilliárdokat. Éppen emiatt kezdtük el a tehetségkutatást és felfigyeltünk egy csomó előadóra, mert tudtuk, hogy más szín is van a palettán. Mi még ott kaptuk el a rapet és hip-hopot, amikor Amerikában is arról szólt, hogy egyszerűen csak érezd jól magad benne. Love, peace and having fun! Mi éppen ezért csináltunk ilyen műfajegyesítő dalokat, amik pont azt hivatottak megmutatni, hogy itt egység van, és nem szakadék az előadók között.

Komoly hangsúlyt fektettek az új tehetségek felfedezésére. Van valaki más is, aki ennyire komolyan veszi az utánpótlás kérdését?

R: Ennyire senki. De szerencsére most már akad olyan kiadó is, aki erőteljesen nyitott az új tehetségek felé és pénzt is áldoz rájuk, hogy segítsen nekik. Maradjunk annyiban, hogy nem túl sokan, de azért vannak, akik nem csak önmagukkal foglalkoznak és nem csak az ellenségeskedést szítják, hanem a műfaj építésére is energiákat fordítanak.

Q: Évről-évre találkozunk aktivistákkal, akik mindig a saját fórumainkon, a saját lehetőségeikhez képest igyekeznek megmutatni ennek a műfajnak a sokszínűségét, és egy-egy előadót előtérbe helyezni. Tehát nem egyeduralkodóként vagyunk jelen, de tény és való, hogy más műfajokhoz képest, a rapen és a hip-hopon belül van igény erre, hogy egymással is törődjünk. Más zenei műfajokban ez nem jellemző.

Csak én érzem úgy, vagy most tényleg rengeteg együttes van a műfajon belül?

R: Igen. Divat lett.

Q: Egyszerűsítsük le. Gyakorlatilag 2020-2021-ben a rap lett a pop. A zenei fogyasztás is átalakult, most már nem zenéket veszünk, hanem zenéket hallgatunk. És ezt a telefonokon keresztül, a zsebünkben hordva bárhol a világon meghallgathatjuk. Innentől más típusú a zenefogyasztás, átalakult. Most az a réteg hallgatja legtöbbet a zenéket, akik nem tudnák egyébként megvenni. Régebben ez úgy volt, hogy aki tudott lemezt vagy kazettát venni, az támogatta ezzel a zenekarokat és onnan látszódott, hogy mi a legnépszerűbb. Most a rajongók, a tinédzserek generálják ezeket a számokat, amik hallgatottságban és nézettségben tükröződnek. Ezzel nincs baj, csak átalakult minden.

Érdemes ma még lemezt, albumot kiadni?

R: Anyagilag semmiképpen. A pénzügyi részét nézve nem. Egyébként pedig egy jó formátum. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy megírsz egyetlen verset, vagy kiadsz egy verseskötetet. Jobb ha van egy teljes kép egy adott időszakról, vagy egy hosszabb gondolat kifejtése, ami egy dalban lehetetlen. Tehát nagyon jó egy album, és lehet, hogy mi is fogunk még kiadni.

Alkotásra mostanában bőven akadt idő. Hogyan telt az együttes életében a járványhelyzet?

Q: Sok dalt csináltunk, felújítottunk és inkább a saját portánkon tettünk rendet. Tavaly év végén megjelent a gyémántlemezünk, de a karanténhangulatról magáról nem akartunk dalt írni. Ha 2-3 év múlva megyünk fel a színpadra, ugyanezt a hangulatot hozzuk vissza? Nem tudom ki ragaszkodna hozzá, de mi nem! Így inkább a könyvírásba és terjesztésbe fektettük az energiánkat, és ez megint egy pozitív előremutató dolog, amiben valamilyen szinten úttörők tudtunk lenni, ha másnem a műfajon belül.

Mit érdemes tudni erről a könyvről?

R: Egy hónapja jelent meg, és úgy tűnik, hogy sikerült is egy életrajzi, lexikonszerű, regény, tankönyv, marketing-tanácsadó, fotóalbumot alkotnunk. Még az is élvezi, aki nem szeret olvasni, mert az is komoly teljesítmény, ha valaki a 400 oldalt végiglapoz és minden fotót (1700 darab) megnéz. Ha csak egy másodpercet szánunk egy-egy képre, akkor sok időt elvisz, pláne ha a sok betűt is elolvassuk mellette. Tartalmas, egy nekifutásra képtelenség is feldolgozni, két-három hét kell hozzá, hogy valaki nyugodtan, elejétől a végéig elolvassa.

Q: Most kezdenek bejönni az első reakciók, és a napokban kaptam egy nagyon kedves és érdekes levelet Erdélyből egy fiútól, akit régóta ismerünk. Ő annyit írt: „Imádom minden oldalát, és beosztom, mint szegény asszony a sírást. Hogy ne legyen vége olyan hamar.” Ezek tényleg azt mutatják, hogy érdemes volt megcsinálni.

R: A könyvben olyan dolgokról is mesélünk, amiről eddig soha. Mert oké, hogy van egy karrierünk, 17 lemezzel, közel száz videóklippel, megannyi díjjal, de a könyvben nem csak ezekről van szó. Tele van olyan történettel, amik szerintünk viccesek és meglepőek, vagy akár életveszélyesek is, és soha nem meséltük el senkinek. Még a legnagyobb rajongóinknak, akik mindent tudnak rólunk, nekik is rengeteg újdonságot tud nyújtani.

Q: Másrészt végigkíséri a történelmi és technikai fejlődését a környezetünknek, hogy mi hol csöppentünk bele a zene szeretetébe és készítésébe, és ma hol tart ez a világ.

Magánélet mennyire kap helyet ebben a könyvben?

R: A családunkról nincs benne kép, ez teljesen tudatos továbbra is. Mi szeretjük külön kezelni ezt a két dolgot. De ettől függetlenül sok minden szerepel benne a magánéletünkről, olyannyira, hogy mondjuk rendőrségi profilkészítő a könyvből, ha elolvassa, utca, házszám szintig megtudhat rólunk mindent.

Q: Másrészt olyan gyönyörű családjaink vannak, hogy elvonnák rólunk a figyelmet a könyvben.

Nagyon ritka, hogy valaki ennyire óvja a magánéletét, hiszen most éppen ennek az ellenkezője az igaz, a hírességek mindent közzétesznek magukról, a családjukról, a gyerekeikről.

R: Az az igazság, hogy könnyű dolgunk van, mert velünk mindig történik valami. Ha felhív egy újságíró, tudunk neki mesélni legalább három történésről és nem az van, hogy kiesett a gyerekem foga, a feleségem eltörte a lábát. Az együttes körül mindig zajlik az élet, történik valami, amiknek többségét magunk generáljuk, új projektek, új események formájában. Ezeket pedig azért csináljuk, mert imádjuk, hogy újdonságok történnek velünk és nem csak otthon ülünk.

Q: Például a könyvben is benne van egy ilyen, de még várat magára, mert a pandémia miatt nem lehetett tető alá hozni. Mi évekkel ezelőtt bemondtuk, hogy ha valamelyik településen elneveznek rólunk, azaz az Animal Cannibalsről bármit, legyen egy utca, egy sétány, egy köz, egy bukkanó, bármi, akkor oda elmegyünk ingyen fellépni. Eddig egyetlen település, Érsekcsanád élt ezzel a lehetőséggel, és lesz ott egy fasor elnevezve rólunk. A fasor az jó dolog. Animal Cannibals fasor. Így ezúton is üzennénk Józsefvárosnak, ha valakinek felmerülne egy ilyen ötlete, hogy készül egy új zsákutca, és gondolna ránk, mi nagyon szívesen adnánk hozzá a nevet, és még fel is lépnénk az avatón.

Miért szeretik Józsefvárost? Volt kedvenc időszakuk a kerület életében?

R: Én 35 évet éltem ott, gyakorlatilag ugyanabban a panelházban. Azt mondanám, hogy elég volt. De soha ne mond, hogy soha. Tehát bármi megtörténhet, még az is, hogy visszaköltözünk a kerületbe. Most egy kicsit kijjebb kellett mennünk, ugyan maradtunk a pesti oldalon, de a család miatt ház kellett, ahol kis kert is van a gyerekeknek. Persze most is rendszeresen visszajárok, hiszen édesanyám továbbra is ott lakik.

Q: Néhány hete volt egy forgatásunk az Orczy kertben és ott is voltak ismerős arcok, akik ránk köszöntek. Én több helyen is laktam a kerületben, és mindenhol egy picikét más ízt kaptam. A Szigony utcai lakóteleptől, a Rákóczi térig és utána a Palotanegyedig, én mindenhol laktam. Én ott is érettségiztem, ott végeztem a tanulmányaimat, eléggé kötődtem minden területen és minden korszakában Józsefvároshoz. Jó volt felmenni a Négy Tigris piacra, és látni ahogy ott árulták a hamis kazettáinkat a kínaiak, jó volt látni mikor kibújt a lakótelep a Szigony utcánál, és körbeépítettek minket és jó volt megélni mikor beindult a Corvin-projekt. Szerettük minden korszakát a kerületnek.

Meddig működhet még az Animal Cannibals? Meddig lehet hiteles?

R: Brit tudósok kimutatták, hogy a rapperek 87 éves korukig léphetnek fel, onnan már ciki. De van egy kis önkritikánk, mi lehet, hogy 86 és fél évesen abbahagyjuk. De ránézünk a naptárunkra, és most ebben a kis időszakban, mióta újra lehet fellépni, gyakorlatilag teljesen betelt. Két hónap alatt hozzuk be fél év lemaradását. Tehát van még ránk igény, szeretjük is csinálni, és nem szól ellene semmi, hogy ne csináljuk. Mi nézzük a többi kollégát, és Korda Gyuri bácsi, Döglégy Zolee, több mint 10 évvel idősebbek nálunk. Ha ők abbahagyják, akkor onnan kezdve van még tíz évünk. Megvárjuk míg a többiek abbahagyják, udvariasan előre engedjük őket. Úgy érzem, amíg mi is élvezzük, addig menni fog.

Q: Van az a híres mondás, hogy „Akit az Istenek szeretnek, azt megtartják gyereknek!”. Tehát a kor csak egy dolog. De ha bennünk marad ez a pozitív látásmód és ez a fajta vidámság, akkor nem korosztályfüggő. Ha van még mondanivalónk, van energiánk, szeretnénk ezt csinálni, akkor csinálni fogjuk. Ha nem, akkor meghúzzuk azt a vonalat, hogy eddig, és nem tovább! Nem lesz három darab búcsúkoncertje az Animal Cannibalsnak, azt megígérhetem. Vagy kettő, vagy négy lesz.

Forrás: zenefuleidnek.blogstar.hu, fotó: Facebook/Animal Cannibals